Pötyi Baba 1: Marci

Két-három héttel az óvodai téli szünet előtt egyik reggel újra találkoztunk Katával az oviban, kiderült, hogy bárányhimlős volt. Felcsillant a remény, hogy hátha elkapják a gyerekek, és akkor még az előtt letudnám a 2x2 hét betegszabit, hogy újra munkába állnék. Aztán a karácsonyi ünnepség hetében egyre-másra dőltek ki a gyerekek az oviból, de Marci tartotta magát. Reméltem, hogy az ünnepségre még el tud majd menni, viszont a karácsonyi ünnepeket már pöttyösen töltjük. Nos, a pöttyösödés bejött, de sajnos egy nappal korábban érkezett, így Marci az ünnepségre már nem tudott elmenni. A szívem szakadt meg érte, és még ő vigasztalt: "Anyaaa, nem baaaj, majd megünnepeljük otthooon!!!" Olyan kis okos! :) (Mondjuk, még nem tudja, miről maradt le :D).

Ígyhát december 18-a tiszteletére Marci pontosan 18 pöttyel lett gazdagabb, másnapra viszont szerzett még 50 pontot a bárányhimlő-játékon, és így tovább. A csúcsot Szentestére értük el, akkor 178 db pötty díszítette Marcuskát (több volt rajta a dekor, mint a karifán! :D).

Az egész bárányhimlő alatt az egyetlen negatív élmény az orvosnál ért, aki lecseszett, hogy miért nem az elkülönítőben várakoztunk, mert a bárányhimlő annyira agresszívan fertőző betegség, hogy úgy is elkaphatják mások, hogy csupán egy légtérben vannak. Innentől kezdve ezért aztán sehova nem mertünk menni, a mi lelkünkön aztán ne száradjon senki pöttye! :))

Viszont, tudván, hogy Marci milyen rossz beteg, felkészültem mindenféle habbal, homeóbogyóval, cseppel, szódabikarbónával, vattapamacshegyekkel, és lázcsillapítóval. Ehhez képest a szűk 1 hét statisztikája a következő:

- egyszerre előforduló legtöbb pötty: 178 db,

- lázas percek: 0

- vakaródzással töltött percek: kb. 3

- rinyával töltött percek: 0

- elvakart pöttyök száma: 0

Vakaródzás csak átöltözéskor és fürdés után volt tapasztalható, de akkor is csak tényleg nagyon minimális mértékben, és a PoxClin valóban csodaszernek bizonyult. Árát tekintve jó lenne, ha nem kéne belőle újat venni Emesének! :D

Ma voltunk újra a dokinál, fél órát vártunk a hideg elkülönítőben, míg végül a dottinéni kijelentette, hogy Marci most már gyógyultnak tekinthető, van még rajta egy-két pörk, de már nem fertőz, és nagyon szépen jött ki ebből a betegségből. Még egy szaloncukrot is kapott, amiből totálisan elfelejtett megkínálni, de végtére ez neki járt, hiszen ő volt a hős és az ügyes, amiért ilyen szépen viselte ezt az egész herce-hurcát. Már csak abban bízom, hogy Marci a bárányhimlőt nem cseréli le megfázásra! :D

Fentiek alapján tehát mindenkinek olyan bárányhimlősséget kívánok, mint amit Marcival végigéltünk. Azt hiszem, ha nem a szünet alatt kell kibekkelnünk, amikor úgyis itthon vagyunk, akkor kicsit mérges lettem volna, hogy ezért a semmiségért kell itthon boldogítanunk egymást. Így viszont olyan hozadéka is volt ennek az egész macerának, hogy itthon, édes-négyesben tölthettük a karácsonyi ünnepeket, nyugodtan, kapkodásmentesen, öltözés-vetkőzés-elindulás-megérkezés körüli hiszti nélkül. Rengeteget legóztunk, játszottunk, pihentünk, és reggelente olykor még 9-ig is elheverészhettünk! :)))

Most már nincs más hátra, csak abban reménykedni, hogy Emike is hamar bepöttyösödik, és hasonló gyorsan és egyszerűen túljut rajta... (egyik nap volt is egy kis korai öröm, Emesén megjelent két pötty, ujjongtunk és pezsgőt bontottunk, de holnapra nyomtalanul eltűnt minden... végülis, van még szűk két hete :) )

Marci és a bizalom köre...

... Ahonnan ő ma kipottyant!

Már jó két hete (kábé), hogy reggelente nincs rinya az ovibamenés miatt, és az óvodában sem kell levakarni magamról a gyereket, és betuszkolni a csoportba, hanem vidáman és önként megy, mint egy igazi nagy ovis! Erre nagyon büszke vagyok, és még jobban örülök neki, hogy ezzel egy gond lekerült a vállamról, nem kell minden egyes reggel megfutni újra és újra és újra ugyan azokat a köröket, hogy miért kell oviba menni és miért jobb ott, mint otthon, stb.

De ma kaptunk helyette egy másik gondot, egy nagyobbat, ami már eddig is itt lappangott, tudtunk róla, de reméltük, hogy elmúlik, vagy megoldódik valahogy, de legalábbis a négy fal között marad. Hát nem így lett.

Marciból az oviban ma kitört az állat! De tényleg. Először is kezdte azzal, hogy összerugdosta, meg megtaposta a lányok játékait. Ez már önmagában baj, hiszen itthon sem tűrjük, hogy rongálja a játékait. Ám, amivel feltette az i-re a pontot, az az volt, hogy amikor ezért Zsuzsi néni rászólt, ő nem Marcihoz szokottan (értsd. jól nevelten és aranyosan) felfüggesztette ezen tevékenységét, hanem hozzávágott Zsuzsi nénihez egy dinót (még szerencse, hogy Zsuzsi néninek jók a reflexei, így sem őt, sem más kisgyereket nem talált el!!!), majd ütögetni kezdte, és hozzá úgy ordított vele, mint akinek elment az esze...

Amikor ezeket Zsuzsi néni elmesélte, úgy éreztem, menten megnyílik alattam a föld és én a fortyogó magmáig süllyedek. Köpni-nyelni nem tudtam. Mert ugyan ismerem Marcit, tudom én, hogy nem az a bűbáj-János, aminek az óvodában hiszik, de azért ilyen kirohanása itthon sem volt még!!! Előfordult, hogy köpködött, vagy csapkodott, vagy ütött, esetleg kikelt magából és kiabált dühében. De elég könnyen le lehetett állítani. De ilyet, hogy egy idegen felnőttel ilyet tegyen, az egész csoport láttára... Elképesztő!

Az egyik járulékos rossz az egészben, hogy Zsuzsi néni (aki egyébként feltétel nélkül imádta Marcit és mindig dicsérte, védte, és még ő jegyezte meg a napokban, hogy nagyon régen volt ilyen okos gyerek a csoportban) bizalma Marci irányában összeomlott. Mert, saját elmondása szerint, amióta az oviban dolgozik, ilyen viselkedést EGYETLEN gyerek sem engedett meg magának vele szemben, sem kicsi, sem nagy.

Korábban, még ősszel, Marcinak volt egy hasonló afférja Olívia nénivel, akkor is valahogyan sérült az ő (nem minden esetben jogos) igazságérzete, amit ő úgy torolt meg, hogy (amellett, hogy akkor is ordított), jól rácsapott Olívia néni fenekére. Én már akkor sem tudtam, mit szóljak ehhez az egészhez. Hiszen nem akartam azt sem, hogy az óvónő azt gondolja, hogy nem vagyunk közreműködőek, viszont azt sem tudtam, hogyan és miként "csesszem" le a gyereket amiatt, amit egyrészt órákkal korábban (dühkitörésében, amikor nem tud magáról) csinált, másrészt, az óvónővel közben lerendezték az ügyet, nem akartam nagyon bolygatni.

De most, amikor hazajött az apja, Marci issszonyatos fejmosást és hegyi beszédet kapott, miközben ott kuporgott az ölemben, és éreztem, hogy érti és felfogja, amiket az apjával mondunk neki, és éreztem, hogy szégyelli magát a történtek miatt (de mit várjon az ember egy 3,5 éves gyerektől!?!?!?). És közben potyogtak a könnyeim, mert sajnáltam a gyereket, szégyelltem magam, és kerestem a hibát, mit rontottunk el MI!?

És azóta sem értem, mi lehet ez Marcinál? Miért piszkálódik folyton? Miért ütöget másokat? Hogyan veszi a bátorságot, hogy így szembeszegüljön? Mi hiányzik az életéből? Mit nem adunk meg neki? Mit kellene máshogyan csinálnunk? Hogyan tudnék úgy több figyelmet adni neki, hogy az ne menjen sem Emese, sem más rovására? Hogyan lehetne lenyugtatni az állandóan izgő-mozgó, kíváncsi, kutató természetét? Hogyan űzzem el az unalmát, hogyan inspiráljam, hiszen sokszor az unalom miatt vergődik csak, de alig van pár dolog, amivel leköthető a figyelme... Mégiscsak pszichológusnál fogjuk végezni? Borzasztó elkeseredett vagyok miatta. Főképp azért, mert valóban egy átlagon felül értelmes gyerek, és egyszerűen vannak olyan dolgai, amivel nem tudunk mit kezdeni. Lehet, hogy pont a túlzott értelme a gátja!? Hogy az agya többre lenne képes, mint amit a teste megenged? Hány év még, amíg a teste utoléri az intellektusát? Utol fogja egyáltalán érni valaha? Vagy hamarabb kallódik el, és sütik rá a kezelhetetlen, magatartászavaros, figyelemhiányos bélyegzőt? Nem akarom, hogy a vidám, okos, vicces, és egyáltalán imádni való gyerekemből egy félresikerült felnőtt váljék, hogy megutálja magát, hogy megutálja az életet, hogy a zötyögve beinduló önbizalma összeomoljon... Hova forduljak? Mit tegyek? Hogyan fejlesszem? Mit csináljak...?????