Egészséges igazolás

Nahát! Ez a pillanat is eljött! Elegem lett abból, hogy Marci itthon lébecol, én meg ettől úgy érzem magam, mintha gúzsba lennék kötve, és sehová nem haladok.

Igazság szerint, a gyerek kb. azóta taknyos, amióta a második héten szerdán egyszál mezítláb volt az udvaron délután, és akkor már kezdett hűvöskézni az idő. Másnap elkezdett folydogálni az orra, pénteken már ömlött a taknya, úgyhogy itthon tartottam. Hétfőre egészen jól lett, azt a hetet végig járta, de folyamatos lelkifurdancsom volt, hogy taknyosan megy a gyerek oviba (nem volt vészes, párszor ki kellett fújni az orrát). Péntekre azonban már elég rendesen benáthásodott, és vasárnap anyóséknál még a láza is felszökött, úgyhogy azon frissen melegiben le is mondtam a hétfői ebédjét. A taknya meg már nem sima vizenyős megfázás-takony, hanem kezdődő letapadós sárgás-zöldes-aligkijövős. Na, mondom, így aztán végképp nem vihetem a többi gyerek közé, úgyhogy kedden is itthon maradt. A délelőtt még csak-csak elment, de ebéd környékén már a falat kapartam, és elhatároztam, hogy csak egy maradhat, vagy ő megy óvodába, vagy én, de egyikünknek muszáj megpattannia, mielőtt az agyam pattan szét.

Délutáni szunya után, miután fél órás könyörgés-szépenkérés-parancsolgatás-durvánrászólás után sem hagyott alább a nemakarokdoktornénihezmenni hiszti, hónom alá kaptam a két gyereket, levittem az orvoshoz, és közöltem vele, hogy adjon nekem egy egészséges igazolást, mert már egymás agyára megyünk itthon, így ha nem akar komolyabb családi tragédiákért felelősséget vállalni, engedje meg, hogy elvigyem az oviba a gyereket. A doki hümmögött, hammogot, nem nagyon tetszett neki az ügy, mert hogy bent nem tudják kezelni, stb., de abban állapodtunk meg, hogy ebéd után hazahozom, és majd itthon kiszívom az orrát, meg kezelem, stb. (bal alsókar behajlít, és ütemesen lenget - HÁT EZT!)

Vettem jóféle orrcsöpit, hálistennek kétfélét, mert a két gyereknek eltérőek az orrfolyási szokásaik, és vitaminnal, meg optimizmussal felvértezve holnap elviszem a gyereket az óvodába.

Nem mellesleg azért is döntöttem így, mert holnap a Vasúti Történeti Múzeumba (Marci hívta így :D) mennek, és ahogy este beszélgettem erről Marcussal, egészen be volt sózva, hogy mi lesz ott, és miket fog látni, meg mire fog felmászni, úgyhogy egyre inkább megerősítve érzem magam abban a döntésemben, hogy az amúgy kutya-baja-gyereknek nem itthon, hanem a szuperoviban a helye, ahol mindenféle szuperhelyekre mennek és szuperdolgokat csinálnak. És mindeközben én is megőrzöm az épelméjűségemet!

Pedig nemrég még azon pityeregtem, hogy jaj, de üres lesz a ház Marcuska nélkül!!! :((( (Akkor most rossz anya vagyok!?)

Kézműves Marci :)

Napról napra új oldaláról mutatkozik be Marcus. Ma például karkötőt fűzött Pepének és nekem (a fotót majd csatolom). Az én karkötőmet akkor kezdte el fűzni, amikor bementem érte az oviba - ma ugyanis egész nap szakadt az eső, és nem mentek ki uzsi után (sem) az udvarra; fűztek. És Marcus nagyon ügyes volt!!! Próbáltam volna itthon rávenni, hogy kis szívószáldarabkákat fűzzön fel egy vékony gumiszalagra... Nahiszen! :))) De nagyon szép karkötő lett, megőrzöm, ameddig csak lehet!

És azt is megtudtam ma Marcustól, hogy délelőtt kifestette a Ház-jelét, de nem lehetett még elhozni, mert lapítják, mert meghullámosodott. :) (Vagyis gondolom, szárítják és lapítják, mert hullámos lett a festéktől). Kíváncsi vagyok nagyon, milyen lesz a mű (szerintem még a falra is kitenném! erről jut eszembe, majd a szobájukban rendezünk kiállítást a művekből!!!)

Ami a fő jó, hogy ma reggelre beköszöntött az ŐSZ! :( Ez azért jó, mert nincs napközben elviselhetetlen hőség, viszont azért rossz, mert már nem másfél óra alatt száradnak meg a ruhák, és emellett teljesen felkészületlenül ért az egész napos esőzés. Reggel nem is tudtam mit adjak a babákra, amiben nem áznak szarrá (figyelem! visszatérő motívum lesz!) az oviig meg vissza. Aztán, amikor már lent álltunk a kapuban, Pepével a babakocsiban, és rájöttem, hogy így nem tudunk eljutni az oviig, akkor vis major történt, és megkértük Apát, dobjon el kocsival, meg hozzon is haza... Úgyhogy szegénykém (ezért fürdeni sem volt ideje! - szegény kollégák :D) azonnal rohant, és fuvarozta a családot az oviba. És miközben kötötte be Marcit az ülésbe, és kopogott a hátán az eső Marci így sürgette: "Apa, siess már, mert szarrá ázol!" Csak tudnám hol hall a gyerek ilyesmit!?

8 után nem sokkal estünk be, de Olívia néni elnéző volt, hogy esős időben ennyi belefér - huhh. Délutánra előkapartam Marcinak egy pár gumicsizmát, meg egy vízhatlan kabátot. Pepére nem találtam rendes kabátot, úgyhogy kapott egy melegebb pulcsit, és végig cipeltem az oviig. Ha még néhány métert kellett volna mennünk, azt hiszem, tőből szakadt volna ki mind a két karom, a végbelemig száll le a vesém, és az óvoda kapujába köpöm a tüdőmet. Az oviban Marci megkapta a vízhatlan kabátot, Pepe meg a széldzsekit, ami úgy tűnt, kevésbé szívja magába az esőt, mint az a szőrös-plüss pulcsi, amit volt eszem ráadni. :(((

A helyzet az, hogy baromira hiányzik ilyenkor nekem Anya, aki felkészíthetne az ilyenkor szokásos teendőkre, mert magamtól nincs semmire eszem. :((( Szóval, holnap-holnapután megpróbálok beszerezni nekik vízhatlan, de nem meleg cuccokat (esőkabátok, gumicsizma Pepének), és asszem ideje lesz átnézni a sapka-sál és kesztyűkínálatot is, mielőtt beköszönt Tél Tábornok, és mindkét gyereknek lefagy a feje.

Úristen, de analfabétának érzem magam ilyenkor... :(((

Marci to the rescue!

A mai napon megtudtam a fiamról, hogy milyen segítőkész. Persze, ennek már itthon is jelét adta (majd ő megcsinálja a kukoricapelyhet reggelire, majd ő tereget, majd ő mos, stb.), de mindig azt hittem, csak direkt bosszantásból csinálja, meg fitogtatásból. De ma rájöttem, hogy a gyerek TÉNYLEG segítőkész!!!

Zsuzsi néni mesélte, hogy Marcika minden étkezésnél segít teríteni, feltenni-leszedni a terítőt, teríteni-elpakolni. Sőt, Zsuzsi néni mondta, hogy sokszor úgy kell előle eldugdosni a dolgokat, hogy ne segítsen már annyira! :D:D:D Szóval, az oviban is beindult a Marci-segít terror! :D

Olívia néni pedig ma bevallotta, hogy szerelmesek Marciba, mert állandóan kacsintgatva csábítja őket, és nem tudnak ellenállni! :D:D Egyébként ma már semmi pityer nem volt, sőt, nekem nagyon úgy tűnt, hogy marhára haza sem akart jönni délután az oviból! (De azért azt elmondta, hogy nagyon hiányoztam, itthon meg sírt, mert hiányzott neki az Apa!!!) Viszont alaposan kifárasztják, mert ma már alig bírta végignézni az esti Thomast, és alig várta, hogy befejezzem a mesét, ugyan még egy kicsit ökörködött, csak úgy a rend kedvéért, de pillanatok alatt elaludt! Nagyon jó ez az ovi!!!

És!!! Ma már el tudta mondani, mi volt az ebéd. Sőt, vacsi közben előjött azzal, hogy volt a cica néni, meg a kutya bácsi (és nekem leesett, hogy ma volt a Portéka színház, ami egy bábszínház, és még az Olívia mondta a beszoktatás elején, hogy ez ilyen vízválasztó szokott lenni, mert a kicsik általában megijednek tőle!) Marcinak tetszett. És amikor a beszélgetés során véletlenül másodszor is megkérdeztem, hogy "És tetszett?" Marci csak annyit mondott: "Ezt egyszer már kérdezted." pássz, és nem is válaszolt rá újra. Én meg baromi hülyének éreztem magam, de láttam, hogy ő ezen túllendült, úgyhogy én is! :D

(És még off topic, de valamelyest az ovihoz kapcsolódik. Az ovinak van egy kis boltja, ahol a helyben sütött péksüteményeket árulják. 210 Ft egy vaníliás csiga, vettem is belőle kettőt, meg egy sajtos kiflit holnapra. Az egyik csigát megettük a gyerekekkel az ovi előtt - de én majdnem leestem a padról, amikor megéreztem az ízt a számban. ORGAZMUS!!! Olyan finom volt az a csiga, hogy ilyet még sehol máshol nem ettem!!! És vettem 20 dkg sajtos pogit is, és majdnem olyan jó, mint amit itthon sütök - vagy talán egészen annyira jó is. Szóval, mindenképpen főnyeremény ez az ovi! És Marcus nagyon szereti!!!)

Egyébként, észrevettem, hogy itthon is sokkal szívesebben segít, és lehet az bármi, még akár a kisautók elpakolása is. Meg Emesének is sokat segít, elmagyaráz neki dolgokat, felemel, berak, kiakaszt, ha Emese megakad valamiben. Marci pattan, és segít. Tegnap például, az esti Thomas nézésnél Emese jelezte, hogy szomjas. Én meg hulla voltam, mondtam neki, bírja ki, amíg véget ér a mese, majd a szobába menet odaadom neki a vizét. Erre Marci felpattant (Thomas közben!!!), odament az asztalhoz, levette Emese ivósát, és odahozta neki. Mindezt tök természetességgel!!! Én meg csak elhűlve néztem, hogy micsoda gáláns lovag ez! :D:D:D (Imádom!!!)

Marci kis huncutságai

Mielőtt belefognék az első hét részletesebb taglalásába, gyorsan le kell írnom pár dolgot, mielőtt elfelejtem. :)

Szóval, Marcusom már második napja önálló ovis. Reggel elbúcsúzunk, aztán csak alvás után látjuk egymást újra. Tegnap (hétfőn) még rohantam, keltettem szegény Emesét, hogy odaérjünk hn3-ra, de ma reggel megbeszéltem Marcival, hogy alvás után megeszi az uzsit, aztán még lesz ideje kimenni az udvarra játszani egyet, és majd csak akkor jövünk érte Pepével. Egész jól tudomásul vette, és Éva néni elmondása szerint ma már nem is kellett engem felhívni, és pityergés sem volt - leszámítva azt, hogy ebéd után közölte, hogy akkor ő ma inkább köszöni, de nem alszik ott. Végül aztán meggyőzték, és mégiscsak ott aludt :)))

Hétfőn még kétszer beszéltünk az ovónénikkel telefonon (vagyis, hogy Marci így tudja), de akkor már csak azért "hívtak fel", hogy elmondják, Marci milyen nagyon ügyes volt, és hogy büszke legyek rá. Sírás is csak 1 másodperc volt elalvás előtt. De ma már annyi sem!

Beszélgettem ma Éva nénivel, és nagyon dicsérte Marcit, hogy milyen nyitott és barátságos kisfiú, és hogy még más csoportokból is barátkozik. Pl. hétfőn összecimbizett egy kislánnyal (valami Alexandra, talán?), és elmondásuk szerint a kislányt alig lehetett levakarni Marciról. :))) Amúgy meg nagyon érdeklődő, mindenre tágra nyílt szemmel csodálkozik, és mélyen bele tud feledkezni a dolgokba, olyankor nincs külvilág - ó, igen, ezt ismerem! :D Csak itthon rövid ideig tartanak ezek a belefeledkezések, és még aközben is folyton jár a szája...

Zsuzsi néni pedig elmesélte, hogy Marci mellett szokott állni az ételosztásnál (valahogy Marci a mai napig azon a helyen ül étkezéseknél, ahova a legelső nap reggelijéhez leült!!!), és Marci folyton ráncigálja a ruháját: (ránciga) Kérek abból. (ránciga) Meg abból is kérek. (ránciga) Kérek még ebből. Zsuzsi néni pedig megzabálja a kis Marcikát.

Olívia néni kedvence pedig az, amikor Marci evés közben kacsintgat. Ezzel persze Éva nénit is elbűvölte ez a szoknyapecér. Azt mondják az ovónénik, nincs olyan étkezés, hogy Marci ne kacsintana abban a pillanatban, hogy valamelyikük ránéz. Folyton huncutkodik.

Viszont (direkt rákérdeztem) azt mondják, hogy semmi durvaság nincs benne. Azért is kérdeztem, mert láttam a beszoktatás alatt, hogy időnként igen durván tud fellépni az érdekei védelmében, de azt mondta Éva néni, hogy semmi durvaság nincs, nagyon kedves, nyugodt kisfiú. Sőt! Nagyon segítőkész is! Ma pl. Szilvike (kicsit furcsa kislány - nagycsoportos), nem boldogult a pizsamája felvételével, Marci meg ment oda, hogy segítsen. Az ovónénik elhűlten nézték, ahogy a hároméves segít a hatévesnek felvenni a pizsamáját!

(Azért Pepéről se feledkezzünk meg! Amellett, hogy most igyekszem vele többet foglalkozni, mint eddig - és ma nagyon jókat játszottunk, pl. a formaegyeztetővel, meg a Playmobilos kirakóval, Pepe lassan a 4-es csoport sztárja lesz! Az ovónénik és a dadus néni már kiszemelték maguknak, és imádják, ahogy a kis copfjaival, meg a babájával a világ legtermészetesebb módján jár-kel a nagy ovisok között. És megjegyezték Marcinak, hogy ha akarná sem tagadhatná le a húgát, hiszen úgy hasonlítanak, mint két tojás! Jajjajjajj, nem tudják még, hogy fog elszabadulni a pokol, ha Pepe hivatalosan is ovis lesz! :D De talán így, hogy sokat jár az oviba, és látja a gyerekeket, meg megismeri az ovónőket, talán az ő beszoktatásával sem lesz gond! Mindezek mellett pedig imádják csak azért, amilyen!!! De azért Marcus is kapott egy dicséretet, amikor nagy cuppanóst nyomott Emike arcára, és Zsuzsi néni megdicsérte, hogy milyen nagyon szereti a kistestvérét. Gondolom, ilyet is ritkán látnak... :D)

Marci amúgy, mióta ovis, sokkal érettebben viselkedik itthon is. Persze, van, hogy elborul az agya, és akkor kibírhatatlan, meg elviselhetetlen, de mintha, mivel jóval több inger éri, egyrészt itthon is jobban el tudná magát foglalni, értelmesen lehet vele beszélgetni, és kevésbé talál ki szülőbosszantó baromságokat. Sokkal szívesebben eljátszik egy-egy dologgal, és beszélget. Mondjuk, azt nem képes elmondani, hogy mi volt az oviban, mit játszott, mit csinált, de még azt sem, hogy mit evett (mondjuk, tegnap elmesélte, hogy egy kislány ült a háta mögött a sárga lovon - ő lehetett az az Alexandra! Az ovónénik le is fényképezték!!!), de az őt érdeklő dolgokkal kapcsolatban sokkal értelmesebbeket tud kérdezni. Ééés!!! Lekopogom, de eddig a reggeli készülődések-elindulások teljesen, teljesen zökkenőmentesek, és kapkodásmentesek voltak!!! Ezzel megdicsérem magamat is!!! :D Csak így tovább!

Szóval, van nekem ilyen csodaMarcim, meg csodaPepém. Ez egy csoda-csibe-csapat! :D:D:D

Emikével kettecskén

Mielőtt belecsapnék az elmúlt hét, A Beszoktatós Hét taglalásába, valamit be kell vallanom (off the record!). Mivel a beszoktatás első felvonása véget ért - vagyis most már nem ődöngök az ovi környékén ugrásra készen, hanem itthon múlatom a perceket, amiket Marci távol tölt. Így aztán volt időm rájönni arra is, hogy akár hogy is nézem, egy kicsike fejezet az életünkben lezárult - és persze egy új kezdődött, amiről még fogalmunk sincs, mit tartogat, ezért kicsit ijesztő de kíváncsiságot is gerjesztő. Szóval, lévén már nem kell az ovi körül legyeskednem, Pepét ma nem passzoltuk le (úgysem szeretem, ha le vannak passzolva a gyerekek, hiszen nem a nagymamiknak szültem őket, hanem magunknak!), és így hármasban mentünk az oviba. Marci egy kicsit szipogott, hogy hiányozni fogok neki (mélységesen jól esett!!!), de aztán végülis azzal váltunk el, hogy majd alvás után megyek érte. Szóval, Marcitól elszakadva, Pepével kettesben maradtunk. És akkor belém hasított, hogy néhány óra, vagy egy-egy nap kivételével még sosem voltam huzamosabb ideig CSAK Emesével. Szegénykém. Marci mellett nem könnyű neki érvényesülnie, és szépen el is volt nyomva eddig. És arra döbbentem rá, hogy nem is ismerem annyira ezt a kislányt, mint mondjuk Marcit ennyi idősen. Persze, ismerem a szokásait, többnyire megértem a gügyögéseit, látom az érdeklődésbeli, természetbeli különbözőségét Marcihoz viszonyítva. De olyan még szinte sosem volt, hogy csak RÁ kelljen figyelnem. Most, hogy Marcusom ovis, és Apa is kap ebédet a munkahelyén, csak kettőnkre kell főznöm, kettőnkre kell mosogatnom, kettőnk igényeire kell csak figyelnem. Vagy, amíg Marcus oviban van, csak ketten vagyunk, együtt vásárolunk, játszózunk, főzünk, pakolászunk, zenét hallgatunk, mesét nézünk, olvasunk, stb. Furcsa ez most, kicsit olyan, mintha egy mázsás teher került volna le a vállamról - noha Marci egy roppant értelmes és okos gyerek, a reggeltől estig tartó beszéd-beszéd-beszéd-figyelem-törődés-beszéd-beszéd-beszéd-kérdés-kérdés-beszéd-beszéd-beszéd azért nem egyszerű ám!

Emike most alszik. Együtt ebédeltünk, kettecskén, aztán szépen lefektettem, mese, és már aludt is. Nincs huzavona az evés-fogmosás-vetkőzés-pisilés körül, a lakás csak félig csatatér, és főképp, hogy újra hallom a hangokat a fejemben, mert Emese, ha énekelget-magyarázgat is, Marcihoz viszonyítva szinte kuka! :))) Arról nem is beszélve, milyen szépen el tudja magát foglalni!!! Igyekszem hát majd, a Marci után maradt űrt (legalábbis ami 8-15.30 között tátong) kitölteni Emesével, hiszen ő ugyan úgy megérdemli azt a foglalkozást, gondoskodást, törődést, amit Marci. Most talán esélyünk lesz még jobban egymásra találni. :)))

Amellett, hogy ezek után Marcussal halmozottan kell majd foglalkozni az itthon töltött óráiban! Huhh... :)

Kóstolgatás - 1-2-3

Augusztus utolsó három napja már az oviról szólt. Minden nap reggel 9 és 10 között belekóstolhattunk az ovis életbe, persze csak nagyon demo módban, hiszen az ovi-év csak szeptember 3-án, hétfőn kezdődött, így még csak kevés gyerek volt bent a csoportban, és még szervezett foglalkozások sem voltak.

Én nagyon izgultam, mi lesz bent. Már előző este kikészítettem a gyerekek ruháit, és a magamét is (ilyet szerintem általános iskola óta nem csináltam! :D), és mindent elrendeztem, hogy reggel csak reggelizni és indulni kelljen. Sajnos, mivel anyósom eltörte a bokáját, Pepe felügyelete kicsit megmacerásodott, és ezért Apa itthon maradt, amíg mi Marcussal az ovit kóstolgattuk. De így legalább együtt tudtunk menni a legelső napon az oviba.

Elég korán odaértünk, és egy kicsit tébláboltunk a kapuban, hogy most akkor bemenjünk-ne menjünk? Aztán mégis inkább bementünk, és folytattuk a téblábolást az óvoda előterében. Nézegettük az akváriumokat, nyújtogattuk a nyakunkat, hogy merre menjünk, mit csináljunk? Aztán végül a dadus néni mondta, hogy nyugodtan bemehetünk az öltözőbe. Marcira ráadtam egy ideiglenes benti szandit, aztán benyomultunk a csoportba. Marcus szívbaj nélkül vetette rá magát a kisautókra, és pillanatok alatt az összeset kirámolta a szőnyegre. Aztán jöttek a műanyag állatok, aztán a nagyobb járművek, aztán a helikopterek... És szorgalmasan hordta oda nekem, és mutogatta a legújabb szerzeményeit. A nagy mindenbe belekóstolástól még véletlenül színezni is támadt kedve: a téma persze Villám McQueen és barátai voltak. :D Az első ovis színező!!!

Az óvónénik, és a dadus néni is örömmel nézték, hogy Marci milyen bátran elvegyült a többiek közt. Bár, az igazság az, hogy a gyerekeket szerintem meg sem látta, csak a játékok voltak. Indulás előtt rátalált egy kocsira, amit cápává lehetett alakítani. Azt haza akarta hozni, de rábeszéltem, hogy inkább majd holnap újra eljövünk, és akkor biztosan ott lesz az is.

Én végig ott ültem bent a csoportban, és elbűvölve néztem az ovis Marcimat, aki ugyan még csak kóstolgatta az ovis létet, de már sejteni lehetett, hogy nagy bajok - legalábbis, amíg van újdonság - nem lesznek.

A következő napra megint már este előkészültem - jó lenne rutinná tenni, és akkor nem reggel kell kapkodni!!! Gondosan kikészítettem mindenki ruháját. Pepécske ezen a napon átment a mamáékhoz, Marcussal pedig most már csak kettesben elsétáltunk az ovihoz. Igazából nagyon élveztem, hogy Marcival kettesben lehetünk, és kicsit cseverészünk, sétálgatunk, és együtt fedezzük fel a legrövidebb utat az ovihoz. A csütörtöki egy óra már sokkal gyorsabban elszaladt az óvodában. Az óvónénik már ismerősként üdvözölték Marcust, és Olívia néni még viccelődött is, hogy a pólóján lévő krokodil ugye nem fog senkit sem megharapni. Mire Marci kedvesen megnyugtatta, hogy neeem, biztosan neeem, mert ez csak egy dísz-krokodil. :D (Asszem, a tudálékosságával lesznek még bajok.). Marcus ezen a napon gyurmázgatott egy ici-picit, egyébként újra kipakolta az összes kocsit, aztán kirakózósott, és Olívia néni majdnem elájult, hogy Marci tök egyedül rakta ki a 35db-os Thomas-os puzzle-t. Aztán Olívia néni ölében beszállt a lányok Hulli-Gulli kártyajátékába, de szegénykém nem nagyon értette, és olyan kis lassú volt, meg kis precízen akarta rakni a kártyákat, hogy mindig lemaradt, és sajnos elég hamar kiesett. De nem szomorkodott, sőt, csillogott a szeme, és nagy érdeklődéssel nézte a játékot (amit továbbra sem értett meg :D). Éva nénivel pedig sínpályát építettek. Ezzel aztán Marci vagy jó fél órára le is kötötte magát. Valamint átélte első konfliktusait az oviban a vonatozás kapcsán. Az egyik kisfiú (Kende) is tologatott egy kisebb szerelvényt, meg Marci is, aztán az én gyerekem úgy döntött, hogy fúzióra kéne lépni a másik szerelvénnyel, és szépen elszedegette a kisfiú vagonjait, akinek ez - érthető módon - nem tetszett, és visszaszerezte az egyik vagonját. Erre Marci egy eget-földet megrázó NEM-mel a tudomására hozta, hogy ő bizony a vagont nem adja vissza, én meg azt láttam, hogy az én kiscsoportos ovisom képletesen két vállra fektette a nagyobb középsőcsoportost. Amellett, hogy roppant büszke voltam rá, kicsit elkezdtem aggódni is, hogy nehogy itt az oviban derüljön ki róla, hogy egy kis arrogáns faszkalap. Ennek ellenére, az óvónénik szerint Marci nagy barátságba fog keveredni a kisfiiúval, meg a bagázzsal, ahová tartozik (másik Marci, Matyi és Kende alkotnak egy kisebb fiúklikket - a három szöszke. talán kiegészül egy negyedikkel???)

A harmadik napot is kellően előkészítettem. Annyi volt a különbség, hogy most a papa átjött, hogy vigyázzon Pepére, mert az ovi után a kerületi anyatejes ünnepre voltunk hivatalosak, és mindenképpen szerettem volna elmenni. Az oviba már szinte hazamentünk, és ahogy Marci bejutott a csoportba, már el is felejtett, és hiába ültem bent azokon a törpe székeken, vagy jó fél óráig rám se hederített. Én meg örültem, hogy ilyen jól elfoglalja magát, és hogy jól érzi magát, és csak néztem, ahogy ügyködik, és tevékenykedik. Az óvónénik nagyon kedvesek (nekem Olívia szimpatikusabb, de talán azért mert ő valahogy jobban nyit Marci felé. úgy látom Éva néni inkább a lányokkal foglalkozik. Azonban ő is nagyon aranyos, és segítőkész, mégis inkább Olívia felé húz a szívem :) ), nagyon nyugodtak és türelmesek. Az egész csoportban érződik a nyugalom, a derű, olyan mint egy rekreációs kis sziget. A gyerekek pedig írtó jófejek. Olyan kis önállóak, és segítőkészek! Szerintem jó ötlet ez a vegyes csoport, a nagyok tudnak segíteni a kicsiknek, a kicsik pedig türelemre és toleranciára tanítják a nagyokat.

Pénteken is hamar elrepült az az egy óra. Marci nagyon pozitív élményekkel távozott, és én meg bizakodva néztem a hétfő elébe, amikor már ÉLESBEN indul a beszoktatás, és az ovis lét!!!

(Szombaton délután pedig megvettünk mindent, amit az oviba be kell vinni: 1 pár benti szandált. MINDEN más egyebet az óvoda ad! - Na, azért a havi 10.000-ért adjon is!!!)

Utózönge:
Vasárnap reggel reggeliztem a gyerekekkel - Apa nem volt itthon, repülőnapra ment Szerbiába. Marci pedig megkérdezte, hogy reggeli után indulunk az oviba? Elmondtam neki, hogy vasárnap van, és vasárnap nincs ovi. Ő meg nem nagyon akarta megérteni, hogy miért nincs, és hogy attól ő még miért ne mehetne be játszani? :D
Délelőtt sétáltunk egy nagyot (vásárolni kellett a DM-ben, elsétáltunk a Víztoronyig), délután pedig megcsináltuk a Gőzmozdonyos foglalkoztató füzetet - beragasztgattuk a matricákat, meg Marci színezett (igen, színezett!!! zsírkrétával, papíron! és nem hagyta félbe, és nem unt rá, és nem hagyott ott, hogy majd én csináljam! és szépen színezett!!! és örömét lelte benne!!!). Meg este hancúroztunk, és sokat játszottunk, szóval nagyon jól telt a nap, főleg a délután. Este, lefekvésnél megkérdeztem Marcust, mi tetszett neki legjobban a napban. Ő azt felelte a játszás. Kérdeztem, milyen játszás. Mire ő azt felelte, hogy hát a sínpályával, amit az Éva néni épített... - puff, dehát az tegnap előtt volt az oviban!!! :D:D:D

Amúgy az óvónéniket még keverte. Mindenkit leÉvázott, aztán úgy kellett kibogarászni, hogy a nagyhajú (Éva néninek hosszú a haja), vagy a szemüveges Éva néniről volt-e szó (aki valójában Olívia! :))) ).

Így indult hát...

Borulnak a babák!

Na, még egy blog! Ha már ennyire mániám az írás, miért nem sűrítem az életem minden szegmensét egy általános blog irományba? Azért, mert az életben - akarva-akaratlanul - szerepeket játszunk. A főzős, a barát, a nej, a munkatárs, a beosztott, és az anya szerepét. Van már blogom a főzősről, van a privát énről, és most legyen egy az anyának is, ami kevésbé fog rólam, az anyáról szólni, és inkább szeretném, ha a gyerekekről szólna!

Az apropó pedig az, hogy Marcusom ovis lett! Az érzéseimet, a történéseket, a helyzeteket szeretném megörökíteni. A magunk örömének, a gyerekek későbbi érdeklődésének, és a sorstársak kíváncsiságának kielégítésére... Mert ez a blog nem Marciról szól, hanem kettőjükről, hiszen mára már elválaszthatatlanok lettek - és rajtuk keresztül egy kicsit rólunk is, de velük a főszerepben!

A cím pedig a gyerekek kis csapatát jellemzi. Olyat kerestem, ami mindkettőjükre vonatkozik, ami évek múltán sem lesz "dedós", viszont az egész családunkat kifejezi, ami ránk jellemzően egyedi. A Borulnak a babák! az első közös játéka volt Marcinak Emesével. Emese még kicsike baba volt, olyan 5-6 hónapos körüli, amikor azért már lehetett egy kicsit gyömöszölgetni. Marci mindenáron a kezébe akarta venni, megölelgetni, ezért azt találtam ki, hogy a nagy ágyon Marci megfoghatja Emesét. Igen ám, de egy 2 és fél évesnek igencsak nehéz megtartania egy alig fél éves babát, így aztán az lett a vége, hogy felborultak az ágyon. Én pedig, hogy mindkettőjük meglepettségét, ijedtségét oldjam, felkiáltottam: Borulnak a babák! Innentől kezdve Marci egyik kedvenc játéka lett Emesével felborulni, ez olykor-olykor a mai napig előkerül. :)))

Hát így...