Emese bölcsibe beszoktatásának elején, pontosabban a 3. napján járunk, amikor is részemről már eléggé vegyes érzelmekkel viseltetek nevezett intézménnyel szemben. A bölcsi nagyon rendben van, gyönyörűen fel van újítva, nagyon klassz gyerekbarát a berendezés, csupa természetes anyagok, minőségi játékok. Ha jó az idő, a szabadban alszanak, és egyébként is sok időt töltenek az udvaron. A bölcsi nagyon jó helyen van, csendes, kertvárosi részen, messze a zajos és koszos főutaktól, az udvart egész délelőtt süti a nap. Az udvaron vonat, nyárra pancsolómedence, biciklik, lábbal hajtós kisautók, minicsúszda, labdák, nagy füves terület, álom az egész!
A gondozónők kedvesek. Ez a megszólítás viszont fáj. Az iskolában tanítónéni meg tanárnéni van (meg még jobb esetben Marika néni, meg Zsuzsa néni, meg Károly bácsi, stb.), az óvodában ovónő, illetve Éva néni és Olívia néni. A bölcsihez nem tudtak semmi jobbat kitalálni, mint a "kisgyermekgondozó", rövid nevén gondozónő. Nekem erről az állatkert jut eszembe, ott vannak gondozók. Egy bölcsődében, ahol kicsi gyerekekkel foglalkoznak ne gondozónők legyenek (még ha a dolguk csupán annyi is, hogy a rájuk bízott csemetéket gondozzák - de én remélem, hogy ennél azért többről van szó. Illetve tévednék?). Szóval, ez a gondozónő dolog picit fáj. De azért szerencsére itt is van Regina néni, meg Niki néni. Szerencsére ők kedvesek. Pontosabban Regina, Emese "gondozónője" (a férjjel megállapodtunk, hogy mi majd magunk közt bölcsinőknek hívjuk őket :P). Aranyos, kedves, segítőkész. És ránézésre egy tipikus bölcsész. Ami nem gond, hiszen egy bölcsődébe nem szükséges, hogy az ember magas amplitúdón pörögjön, sőt; hiszen a feladata az, hogy a kicsi gyerekekkel az ő szintjükön és tempójukban foglalkozzon, mégis ahogy már harmadik napja elnézem ezt a két nőt, ez a bölcsődei munka maga az agyhalál (nem csoda, hogy elegendő hozzá egy 130 órás OKJ-s tanfolyamot elvégezni. Ezzel nem lenézni akarom a munkát, sőt. Szerintem sokkal, de sokkal komolyabban kellene venni - ha csupán azt vesszük, hogy egy mérlegképes könyvelői képzés 300 óra -, azt gondolom, hogy ahol gyerekekkel foglalkoznak, sokkal komolyabb előképzettségre lenne szükség!!!) Szóval, vissza a gondozónőkhöz. Niki, a "társgondozónő" már sokkal tartózkodóbb, és nem csak velem szemben, hanem a gyerekekkel is. Alig beszél, sosem kezdeményez a gyerekek felé, és noha nagyon türelmes ő is a gyerekekkel, nekem hiányzik a részéről egyfajta érzelmi gesztus, ami bizalmat kelt a gyerekben, és amitől biztonságban érzi magát, mert tudja, hogy van kire számítania. Azt vettem észre, hogy ugyan két bölcsinő van a gyerekekkel a csoportban, de ésszerű okokból meg van határozva, hogy melyik gyerek kihez tartozik, és sajnos azt láttam, ha a másik gondozó gyerekét éri baj (sír, mert elvették a játékát, folyik az orra, bekakilt, elesett), akkor oda nem menne hozzá, hogy ellássa, de még akkor sem nagy elánnal, ha a gyerek saját gondozója éppen nincs a szobában. Ez nekem nagyon-nagyon furcsa volt. Lehet, hogy ezt direkte oktatják az OKJ-n, hogy nem szabad érzelmi kötődést kialakítani a gyerekekkel (NEM HISZEM!!!), de azért szerintem nekik is jobb lenne, ha nem csupán arról szólna a munkájuk, hogy a gyerekek után feszt pakolásznak, hanem arról, hogy a gyerekekkel közösen élnek meg élményeket. Tudom, hogy ez nehéz, hiszen lassan már 4 éve ezt csinálom itthon, és ha bölcsődei kisgyermekgondozó lennék, akkor gyed után valószínűleg SOSEM mennék vissza a bölcsibe dolgozni!!! De ezzel együtt én mérhetetlen csalódást éreztem, amiért ilyen nihil van a csoportban. Valószínűleg abból indulok ki, hogy Marci ovijában micsoda élet folyik, milyen kedvesek és közvetlenek az óvónők, és azzal együtt, hogy ők is megtartják a három lépés távolságot, a gyerekeknek nincs okuk panaszra érzelmi síkon sem. Sokszor látom, hogy az óvónők ölében egy-két kisgyerek ücsörög, beszélgetnek velük, nem csak önállóságra és iskolaérettségre készítik fel őket, hanem az érzelmeikkel is törődnek. A bölcsiben sajnos nem ezt látom. Nem mondom, hogy tutujgatni kell minden kishiszti után a gyereket, én sem teszem, de valahogy fáj a szívem, amikor azt látom, hogy az egyik kislányt ok nélkül bántották, vagy elvették a játékát, akkor azon kívül, hogy a bölcsinő rászól a másik gyerekre, aki a bajt csinálta, azzal már nem igazán foglalkozik, hogy a sírót is megvigasztalja, holott az idejébe pontosan beleférne az is. Már csak azért is, mert azon kívül, hogy a gyerekek után pakolnak feszt, meg 10 körül "itatás van" (erről még később szó lesz), illetve segítenek az öltözésben-vetkőzésben, pisilésben-pelenkacserében, úgy nagyon sok mindent nem csinálnak. Ezért is mondtam, hogy agyhalál ez a meló. Nem is értem, ha ilyen dög unalom, miért nem próbálják meg legalább élvezni? Nikit például még nem láttam, hogy rámosolygott volna egy gyerekre sem. Nihil, szörnyű.
Ja igen, az itatással az első napon szembesültem, amikor úgy 10 óra tájban a szomszéd szobából átszólt a bölcsinéni, hogy "Itatás!". Erre a mi gondozónőink szépen elővették az előre bekészített kancsót és a poharakat, és az étlap szerint 100%-os gyümiléből minden gyerek kapott egy-egy fél pohárnyit. Ez a tízórai és a délelőtti folyadék is egyben. (Ugyancsak az ovival összehasonlítva, ahol gyümölcs és zöldség a tízórai, illetve a gyerekek akkor isznak, amikor csak megszomjaznak, ez írtó fura volt.) Ez azért is érdekes, mert Emese egy korrektül autonóm lény lányka, és bizony, ha ő szomjas, akkor azt közli. Nos, mi a garancia arra, hogy ha Emesének a bölcsiben eszébe jut, hogy szomjas, akkor majd kap is inni? Miért nem lehet erre is egy kancsót rendszeresíteni bentre, vagy mennyiből állna kimenni a mosdóba (amitől csak egy ajtó választ el), és megitatni azt, aki szomjas??? Oké, hogy 2 ember van 12 kicsi gyerekre, és egynek mindenképpen felügyelni kell őket, de akkor ez tényleg menjen az egészség rovására? Nem hiszem, hogy az normális, hogy étkezésekkor kapnak 1-1 pohárka folyadékot, meg tízóraira még egy felet (ami nem mellesleg sűrű gyümölcslé, tehát édes, a szomjat nem oltja!?)
És akkor lassan elérkezünk az ebédhez is. Ma volt szerencsém végigülni az ebédet is Emese mellett. Paradicsomos káposzta volt, némi párolt csirkehusival. A lepottyant falatból ítélve nem volt rossz a táp, Emese szívesen meg is ette. Ami fura volt, hogy a gyerekek nem egyszerre ülnek az asztalhoz, hanem kettesével, és mire az utolsó páros is nekikezd a főzelékjének, addigra az elsők már a banánt eszik, érthető hát, ha Emese a főzelék felénél közölte, hogy ő már megette az egészet, és kér banánt. Arról nem beszélve, hogy aki nem eszi meg az ebédjét, vagy éppen bele sem kotor, azt nem nagyon győzködik, hogy egyen. Ha nem evett, hát nem evett, kész-pássz. Mehet aludni. Igen. Evés után rögtön aludni. Ez volt az, ami végképp kiverte nálam a biztosítékot. Meg is kérdeztem csodálkozva, hogy ebéd után nem mosnak kezet-arcot, és főképp fogat!?!?!? Regina válasza, hogy nem, csak reggeli után mosnak fogat. Ezt még kevésbé értettem, és újabb szemöldökhuzogatások közepette rákérdeztem, hogy ha már így van, nem fordítva kéne lennie, hogy inkább az ebéd után mossanak fogat, hiszen utána alvás jön, és a csukott szájban a nyál előemésztő segítségével szépen elkezdődik az ételmaradék mellett a fogak lebontása is. Arról meg nem is beszélve, hogy ha a bölcsi definiáltan az önállóságra nevelésről szól, akkor ebből az önállóságból miért hiányzik a fogmosás? Illetve, ha én a gyerekkel 5 hónapos kora óta vesződök a fogmosással, amihez már hozzá is szokott, és kétéves korára remélhetőleg már igénnyé is vált az alapvető higiénia, akkor azt a bölcsőde miért rombolja le??? Emesének van még 1,5 éve az oviig, ezalatt ennek az értelmetlen döntésnek hála simán szétrohadhatnak a fogai, és amit szépen felépítgettem itthon, azt majd három és fél évesen kezdhetjük újra az oviban. De azért ezt nem fogom ennyiben hagyni. A mi gyermekorvosunk jár a bölcsibe is, hetente kétszer is kimegy megvizsgálni a gyerekeket, és alkalomadtán ezt majd csak megkérdezem tőle, hogy nem lehetne-e ezzel valamit tenni, mert nagyon nem jól van ez így!
Az evésre visszatérve, azért sem örülök neki, hogy nem nagyon nógatják őket az evésnél, mert Emesém így is soványka (még nem kórosan ugyan), és félő, hogy ha nem figyelnek oda rá rendesen, akkor alig fog enni, ami aztán nem csak a testsúlyát veszélyezteti, hanem a fejlődését is visszavetheti.
Valószínűleg egyes fejezeteit ennek a dolognak túlreagálom, vagy kevésbé fontos dolgoknak tulajdonítok nagy jelentőséget. De azt szeretném, ha a (kényszerűségből) választott intézményben legalább az alapvető értékek meglennének, azok az alapvető igények kielégítődnének, amelyek egy kisgyerek fejlődésében fontosak, mind érzelmileg, mind fizikailag. Félek tőle, hogy hiába szép a bölcsi, meg van sószobája, meg napfényes udvara, ha a gyerek nem kapja meg azt a törődést, amire szüksége lenne. Sajnos azt látom, hogy közösség ide, vagy oda, jobban járnánk, ha Emese itthon maradhatna velem, ha anyagilag lenne rá lehetőség. Mint ahogy nincs, azt remélem, hogy csak én látom túl borúsan a helyzetet, és igazából nincs miért izgulni. De szeretném, ha a gyerekeim mindent megkapnának, amire szükségük van!!! Ez meg talán nem bűn?
