Anyatigris vérszagot fog

Emese bölcsibe beszoktatásának elején, pontosabban a 3. napján járunk, amikor is részemről már eléggé vegyes érzelmekkel viseltetek nevezett intézménnyel szemben. A bölcsi nagyon rendben van, gyönyörűen fel van újítva, nagyon klassz gyerekbarát a berendezés, csupa természetes anyagok, minőségi játékok. Ha jó az idő, a szabadban alszanak, és egyébként is sok időt töltenek az udvaron. A bölcsi nagyon jó helyen van, csendes, kertvárosi részen, messze a zajos és koszos főutaktól, az udvart egész délelőtt süti a nap. Az udvaron vonat, nyárra pancsolómedence, biciklik, lábbal hajtós kisautók, minicsúszda, labdák, nagy füves terület, álom az egész!

A gondozónők kedvesek. Ez a megszólítás viszont fáj. Az iskolában tanítónéni meg tanárnéni van (meg még jobb esetben Marika néni, meg Zsuzsa néni, meg Károly bácsi, stb.), az óvodában ovónő, illetve Éva néni és Olívia néni. A bölcsihez nem tudtak semmi jobbat kitalálni, mint a "kisgyermekgondozó", rövid nevén gondozónő. Nekem erről az állatkert jut eszembe, ott vannak gondozók. Egy bölcsődében, ahol kicsi gyerekekkel foglalkoznak ne gondozónők legyenek (még ha a dolguk csupán annyi is, hogy a rájuk bízott csemetéket gondozzák - de én remélem, hogy ennél azért többről van szó. Illetve tévednék?). Szóval, ez a gondozónő dolog picit fáj. De azért szerencsére itt is van Regina néni, meg Niki néni. Szerencsére ők kedvesek. Pontosabban Regina, Emese "gondozónője" (a férjjel megállapodtunk, hogy mi majd magunk közt bölcsinőknek hívjuk őket :P). Aranyos, kedves, segítőkész. És ránézésre egy tipikus bölcsész. Ami nem gond, hiszen egy bölcsődébe nem szükséges, hogy az ember magas amplitúdón pörögjön, sőt; hiszen a feladata az, hogy a kicsi gyerekekkel az ő szintjükön és tempójukban foglalkozzon, mégis ahogy már harmadik napja elnézem ezt a két nőt, ez a bölcsődei munka maga az agyhalál (nem csoda, hogy elegendő hozzá egy 130 órás OKJ-s tanfolyamot elvégezni. Ezzel nem lenézni akarom a munkát, sőt. Szerintem sokkal, de sokkal komolyabban kellene venni - ha csupán azt vesszük, hogy egy mérlegképes könyvelői képzés 300 óra -, azt gondolom, hogy ahol gyerekekkel foglalkoznak, sokkal komolyabb előképzettségre lenne szükség!!!) Szóval, vissza a gondozónőkhöz. Niki, a "társgondozónő" már sokkal tartózkodóbb, és nem csak velem szemben, hanem a gyerekekkel is. Alig beszél, sosem kezdeményez a gyerekek felé, és noha nagyon türelmes ő is a gyerekekkel, nekem hiányzik a részéről egyfajta érzelmi gesztus, ami bizalmat kelt a gyerekben, és amitől biztonságban érzi magát, mert tudja, hogy van kire számítania. Azt vettem észre, hogy ugyan két bölcsinő van a gyerekekkel a csoportban, de ésszerű okokból meg van határozva, hogy melyik gyerek kihez tartozik, és sajnos azt láttam, ha a másik gondozó gyerekét éri baj (sír, mert elvették a játékát, folyik az orra, bekakilt, elesett), akkor oda nem menne hozzá, hogy ellássa, de még akkor sem nagy elánnal, ha a gyerek saját gondozója éppen nincs a szobában. Ez nekem nagyon-nagyon furcsa volt. Lehet, hogy ezt direkte oktatják az OKJ-n, hogy nem szabad érzelmi kötődést kialakítani a gyerekekkel (NEM HISZEM!!!), de azért szerintem nekik is jobb lenne, ha nem csupán arról szólna a munkájuk, hogy a gyerekek után feszt pakolásznak, hanem arról, hogy a gyerekekkel közösen élnek meg élményeket. Tudom, hogy ez nehéz, hiszen lassan már 4 éve ezt csinálom itthon, és ha bölcsődei kisgyermekgondozó lennék, akkor gyed után valószínűleg SOSEM mennék vissza a bölcsibe dolgozni!!! De ezzel együtt én mérhetetlen csalódást éreztem, amiért ilyen nihil van a csoportban. Valószínűleg abból indulok ki, hogy Marci ovijában micsoda élet folyik, milyen kedvesek és közvetlenek az óvónők, és azzal együtt, hogy ők is megtartják a három lépés távolságot, a gyerekeknek nincs okuk panaszra érzelmi síkon sem. Sokszor látom, hogy az óvónők ölében egy-két kisgyerek ücsörög, beszélgetnek velük, nem csak önállóságra és iskolaérettségre készítik fel őket, hanem az érzelmeikkel is törődnek. A bölcsiben sajnos nem ezt látom. Nem mondom, hogy tutujgatni kell minden kishiszti után a gyereket, én sem teszem, de valahogy fáj a szívem, amikor azt látom, hogy az egyik kislányt ok nélkül bántották, vagy elvették a játékát, akkor azon kívül, hogy a bölcsinő rászól a másik gyerekre, aki a bajt csinálta, azzal már nem igazán foglalkozik, hogy a sírót is megvigasztalja, holott az idejébe pontosan beleférne az is. Már csak azért is, mert azon kívül, hogy a gyerekek után pakolnak feszt, meg 10 körül "itatás van" (erről még később szó lesz), illetve segítenek az öltözésben-vetkőzésben, pisilésben-pelenkacserében, úgy nagyon sok mindent nem csinálnak. Ezért is mondtam, hogy agyhalál ez a meló. Nem is értem, ha ilyen dög unalom, miért nem próbálják meg legalább élvezni? Nikit például még nem láttam, hogy rámosolygott volna egy gyerekre sem. Nihil, szörnyű.

Ja igen, az itatással az első napon szembesültem, amikor úgy 10 óra tájban a szomszéd szobából átszólt a bölcsinéni, hogy "Itatás!". Erre a mi gondozónőink szépen elővették az előre bekészített kancsót és a poharakat, és az étlap szerint 100%-os gyümiléből minden gyerek kapott egy-egy fél pohárnyit. Ez a tízórai és a délelőtti folyadék is egyben. (Ugyancsak az ovival összehasonlítva, ahol gyümölcs és zöldség a tízórai, illetve a gyerekek akkor isznak, amikor csak megszomjaznak, ez írtó fura volt.) Ez azért is érdekes, mert Emese egy korrektül autonóm lény lányka, és bizony, ha ő szomjas, akkor azt közli. Nos, mi a garancia arra, hogy ha Emesének a bölcsiben eszébe jut, hogy szomjas, akkor majd kap is inni? Miért nem lehet erre is egy kancsót rendszeresíteni bentre, vagy mennyiből állna kimenni a mosdóba (amitől csak egy ajtó választ el), és megitatni azt, aki szomjas??? Oké, hogy 2 ember van 12 kicsi gyerekre, és egynek mindenképpen felügyelni kell őket, de akkor ez tényleg menjen az egészség rovására? Nem hiszem, hogy az normális, hogy étkezésekkor kapnak 1-1 pohárka folyadékot, meg tízóraira még egy felet (ami nem mellesleg sűrű gyümölcslé, tehát édes, a szomjat nem oltja!?)

És akkor lassan elérkezünk az ebédhez is. Ma volt szerencsém végigülni az ebédet is Emese mellett. Paradicsomos káposzta volt, némi párolt csirkehusival. A lepottyant falatból ítélve nem volt rossz a táp, Emese szívesen meg is ette. Ami fura volt, hogy a gyerekek nem egyszerre ülnek az asztalhoz, hanem kettesével, és mire az utolsó páros is nekikezd a főzelékjének, addigra az elsők már a banánt eszik, érthető hát, ha Emese a főzelék felénél közölte, hogy ő már megette az egészet, és kér banánt. Arról nem beszélve, hogy aki nem eszi meg az ebédjét, vagy éppen bele sem kotor, azt nem nagyon győzködik, hogy egyen. Ha nem evett, hát nem evett, kész-pássz. Mehet aludni. Igen. Evés után rögtön aludni. Ez volt az, ami végképp kiverte nálam a biztosítékot. Meg is kérdeztem csodálkozva, hogy ebéd után nem mosnak kezet-arcot, és főképp fogat!?!?!? Regina válasza, hogy nem, csak reggeli után mosnak fogat. Ezt még kevésbé értettem, és újabb szemöldökhuzogatások közepette rákérdeztem, hogy ha már így van, nem fordítva kéne lennie, hogy inkább az ebéd után mossanak fogat, hiszen utána alvás jön, és a csukott szájban a nyál előemésztő segítségével szépen elkezdődik az ételmaradék mellett a fogak lebontása is. Arról meg nem is beszélve, hogy ha a bölcsi definiáltan az önállóságra nevelésről szól, akkor ebből az önállóságból miért hiányzik a fogmosás? Illetve, ha én a gyerekkel 5 hónapos kora óta vesződök a fogmosással, amihez már hozzá is szokott, és kétéves korára remélhetőleg már igénnyé is vált az alapvető higiénia, akkor azt a bölcsőde miért rombolja le??? Emesének van még 1,5 éve az oviig, ezalatt ennek az értelmetlen döntésnek hála simán szétrohadhatnak a fogai, és amit szépen felépítgettem itthon, azt majd három és fél évesen kezdhetjük újra az oviban. De azért ezt nem fogom ennyiben hagyni. A mi gyermekorvosunk jár a bölcsibe is, hetente kétszer is kimegy megvizsgálni a gyerekeket, és alkalomadtán ezt majd csak megkérdezem tőle, hogy nem lehetne-e ezzel valamit tenni, mert nagyon nem jól van ez így!

Az evésre visszatérve, azért sem örülök neki, hogy nem nagyon nógatják őket az evésnél, mert Emesém így is soványka (még nem kórosan ugyan), és félő, hogy ha nem figyelnek oda rá rendesen, akkor alig fog enni, ami aztán nem csak a testsúlyát veszélyezteti, hanem a fejlődését is visszavetheti.

Valószínűleg egyes fejezeteit ennek a dolognak túlreagálom, vagy kevésbé fontos dolgoknak tulajdonítok nagy jelentőséget. De azt szeretném, ha a (kényszerűségből) választott intézményben legalább az alapvető értékek meglennének, azok az alapvető igények kielégítődnének, amelyek egy kisgyerek fejlődésében fontosak, mind érzelmileg, mind fizikailag. Félek tőle, hogy hiába szép a bölcsi, meg van sószobája, meg napfényes udvara, ha a gyerek nem kapja meg azt a törődést, amire szüksége lenne. Sajnos azt látom, hogy közösség ide, vagy oda, jobban járnánk, ha Emese itthon maradhatna velem, ha anyagilag lenne rá lehetőség. Mint ahogy nincs, azt remélem, hogy csak én látom túl borúsan a helyzetet, és igazából nincs miért izgulni. De szeretném, ha a gyerekeim mindent megkapnának, amire szükségük van!!! Ez meg talán nem bűn?

Marci kis huncutságai

Mielőtt belefognék az első hét részletesebb taglalásába, gyorsan le kell írnom pár dolgot, mielőtt elfelejtem. :)

Szóval, Marcusom már második napja önálló ovis. Reggel elbúcsúzunk, aztán csak alvás után látjuk egymást újra. Tegnap (hétfőn) még rohantam, keltettem szegény Emesét, hogy odaérjünk hn3-ra, de ma reggel megbeszéltem Marcival, hogy alvás után megeszi az uzsit, aztán még lesz ideje kimenni az udvarra játszani egyet, és majd csak akkor jövünk érte Pepével. Egész jól tudomásul vette, és Éva néni elmondása szerint ma már nem is kellett engem felhívni, és pityergés sem volt - leszámítva azt, hogy ebéd után közölte, hogy akkor ő ma inkább köszöni, de nem alszik ott. Végül aztán meggyőzték, és mégiscsak ott aludt :)))

Hétfőn még kétszer beszéltünk az ovónénikkel telefonon (vagyis, hogy Marci így tudja), de akkor már csak azért "hívtak fel", hogy elmondják, Marci milyen nagyon ügyes volt, és hogy büszke legyek rá. Sírás is csak 1 másodperc volt elalvás előtt. De ma már annyi sem!

Beszélgettem ma Éva nénivel, és nagyon dicsérte Marcit, hogy milyen nyitott és barátságos kisfiú, és hogy még más csoportokból is barátkozik. Pl. hétfőn összecimbizett egy kislánnyal (valami Alexandra, talán?), és elmondásuk szerint a kislányt alig lehetett levakarni Marciról. :))) Amúgy meg nagyon érdeklődő, mindenre tágra nyílt szemmel csodálkozik, és mélyen bele tud feledkezni a dolgokba, olyankor nincs külvilág - ó, igen, ezt ismerem! :D Csak itthon rövid ideig tartanak ezek a belefeledkezések, és még aközben is folyton jár a szája...

Zsuzsi néni pedig elmesélte, hogy Marci mellett szokott állni az ételosztásnál (valahogy Marci a mai napig azon a helyen ül étkezéseknél, ahova a legelső nap reggelijéhez leült!!!), és Marci folyton ráncigálja a ruháját: (ránciga) Kérek abból. (ránciga) Meg abból is kérek. (ránciga) Kérek még ebből. Zsuzsi néni pedig megzabálja a kis Marcikát.

Olívia néni kedvence pedig az, amikor Marci evés közben kacsintgat. Ezzel persze Éva nénit is elbűvölte ez a szoknyapecér. Azt mondják az ovónénik, nincs olyan étkezés, hogy Marci ne kacsintana abban a pillanatban, hogy valamelyikük ránéz. Folyton huncutkodik.

Viszont (direkt rákérdeztem) azt mondják, hogy semmi durvaság nincs benne. Azért is kérdeztem, mert láttam a beszoktatás alatt, hogy időnként igen durván tud fellépni az érdekei védelmében, de azt mondta Éva néni, hogy semmi durvaság nincs, nagyon kedves, nyugodt kisfiú. Sőt! Nagyon segítőkész is! Ma pl. Szilvike (kicsit furcsa kislány - nagycsoportos), nem boldogult a pizsamája felvételével, Marci meg ment oda, hogy segítsen. Az ovónénik elhűlten nézték, ahogy a hároméves segít a hatévesnek felvenni a pizsamáját!

(Azért Pepéről se feledkezzünk meg! Amellett, hogy most igyekszem vele többet foglalkozni, mint eddig - és ma nagyon jókat játszottunk, pl. a formaegyeztetővel, meg a Playmobilos kirakóval, Pepe lassan a 4-es csoport sztárja lesz! Az ovónénik és a dadus néni már kiszemelték maguknak, és imádják, ahogy a kis copfjaival, meg a babájával a világ legtermészetesebb módján jár-kel a nagy ovisok között. És megjegyezték Marcinak, hogy ha akarná sem tagadhatná le a húgát, hiszen úgy hasonlítanak, mint két tojás! Jajjajjajj, nem tudják még, hogy fog elszabadulni a pokol, ha Pepe hivatalosan is ovis lesz! :D De talán így, hogy sokat jár az oviba, és látja a gyerekeket, meg megismeri az ovónőket, talán az ő beszoktatásával sem lesz gond! Mindezek mellett pedig imádják csak azért, amilyen!!! De azért Marcus is kapott egy dicséretet, amikor nagy cuppanóst nyomott Emike arcára, és Zsuzsi néni megdicsérte, hogy milyen nagyon szereti a kistestvérét. Gondolom, ilyet is ritkán látnak... :D)

Marci amúgy, mióta ovis, sokkal érettebben viselkedik itthon is. Persze, van, hogy elborul az agya, és akkor kibírhatatlan, meg elviselhetetlen, de mintha, mivel jóval több inger éri, egyrészt itthon is jobban el tudná magát foglalni, értelmesen lehet vele beszélgetni, és kevésbé talál ki szülőbosszantó baromságokat. Sokkal szívesebben eljátszik egy-egy dologgal, és beszélget. Mondjuk, azt nem képes elmondani, hogy mi volt az oviban, mit játszott, mit csinált, de még azt sem, hogy mit evett (mondjuk, tegnap elmesélte, hogy egy kislány ült a háta mögött a sárga lovon - ő lehetett az az Alexandra! Az ovónénik le is fényképezték!!!), de az őt érdeklő dolgokkal kapcsolatban sokkal értelmesebbeket tud kérdezni. Ééés!!! Lekopogom, de eddig a reggeli készülődések-elindulások teljesen, teljesen zökkenőmentesek, és kapkodásmentesek voltak!!! Ezzel megdicsérem magamat is!!! :D Csak így tovább!

Szóval, van nekem ilyen csodaMarcim, meg csodaPepém. Ez egy csoda-csibe-csapat! :D:D:D

Kóstolgatás - 1-2-3

Augusztus utolsó három napja már az oviról szólt. Minden nap reggel 9 és 10 között belekóstolhattunk az ovis életbe, persze csak nagyon demo módban, hiszen az ovi-év csak szeptember 3-án, hétfőn kezdődött, így még csak kevés gyerek volt bent a csoportban, és még szervezett foglalkozások sem voltak.

Én nagyon izgultam, mi lesz bent. Már előző este kikészítettem a gyerekek ruháit, és a magamét is (ilyet szerintem általános iskola óta nem csináltam! :D), és mindent elrendeztem, hogy reggel csak reggelizni és indulni kelljen. Sajnos, mivel anyósom eltörte a bokáját, Pepe felügyelete kicsit megmacerásodott, és ezért Apa itthon maradt, amíg mi Marcussal az ovit kóstolgattuk. De így legalább együtt tudtunk menni a legelső napon az oviba.

Elég korán odaértünk, és egy kicsit tébláboltunk a kapuban, hogy most akkor bemenjünk-ne menjünk? Aztán mégis inkább bementünk, és folytattuk a téblábolást az óvoda előterében. Nézegettük az akváriumokat, nyújtogattuk a nyakunkat, hogy merre menjünk, mit csináljunk? Aztán végül a dadus néni mondta, hogy nyugodtan bemehetünk az öltözőbe. Marcira ráadtam egy ideiglenes benti szandit, aztán benyomultunk a csoportba. Marcus szívbaj nélkül vetette rá magát a kisautókra, és pillanatok alatt az összeset kirámolta a szőnyegre. Aztán jöttek a műanyag állatok, aztán a nagyobb járművek, aztán a helikopterek... És szorgalmasan hordta oda nekem, és mutogatta a legújabb szerzeményeit. A nagy mindenbe belekóstolástól még véletlenül színezni is támadt kedve: a téma persze Villám McQueen és barátai voltak. :D Az első ovis színező!!!

Az óvónénik, és a dadus néni is örömmel nézték, hogy Marci milyen bátran elvegyült a többiek közt. Bár, az igazság az, hogy a gyerekeket szerintem meg sem látta, csak a játékok voltak. Indulás előtt rátalált egy kocsira, amit cápává lehetett alakítani. Azt haza akarta hozni, de rábeszéltem, hogy inkább majd holnap újra eljövünk, és akkor biztosan ott lesz az is.

Én végig ott ültem bent a csoportban, és elbűvölve néztem az ovis Marcimat, aki ugyan még csak kóstolgatta az ovis létet, de már sejteni lehetett, hogy nagy bajok - legalábbis, amíg van újdonság - nem lesznek.

A következő napra megint már este előkészültem - jó lenne rutinná tenni, és akkor nem reggel kell kapkodni!!! Gondosan kikészítettem mindenki ruháját. Pepécske ezen a napon átment a mamáékhoz, Marcussal pedig most már csak kettesben elsétáltunk az ovihoz. Igazából nagyon élveztem, hogy Marcival kettesben lehetünk, és kicsit cseverészünk, sétálgatunk, és együtt fedezzük fel a legrövidebb utat az ovihoz. A csütörtöki egy óra már sokkal gyorsabban elszaladt az óvodában. Az óvónénik már ismerősként üdvözölték Marcust, és Olívia néni még viccelődött is, hogy a pólóján lévő krokodil ugye nem fog senkit sem megharapni. Mire Marci kedvesen megnyugtatta, hogy neeem, biztosan neeem, mert ez csak egy dísz-krokodil. :D (Asszem, a tudálékosságával lesznek még bajok.). Marcus ezen a napon gyurmázgatott egy ici-picit, egyébként újra kipakolta az összes kocsit, aztán kirakózósott, és Olívia néni majdnem elájult, hogy Marci tök egyedül rakta ki a 35db-os Thomas-os puzzle-t. Aztán Olívia néni ölében beszállt a lányok Hulli-Gulli kártyajátékába, de szegénykém nem nagyon értette, és olyan kis lassú volt, meg kis precízen akarta rakni a kártyákat, hogy mindig lemaradt, és sajnos elég hamar kiesett. De nem szomorkodott, sőt, csillogott a szeme, és nagy érdeklődéssel nézte a játékot (amit továbbra sem értett meg :D). Éva nénivel pedig sínpályát építettek. Ezzel aztán Marci vagy jó fél órára le is kötötte magát. Valamint átélte első konfliktusait az oviban a vonatozás kapcsán. Az egyik kisfiú (Kende) is tologatott egy kisebb szerelvényt, meg Marci is, aztán az én gyerekem úgy döntött, hogy fúzióra kéne lépni a másik szerelvénnyel, és szépen elszedegette a kisfiú vagonjait, akinek ez - érthető módon - nem tetszett, és visszaszerezte az egyik vagonját. Erre Marci egy eget-földet megrázó NEM-mel a tudomására hozta, hogy ő bizony a vagont nem adja vissza, én meg azt láttam, hogy az én kiscsoportos ovisom képletesen két vállra fektette a nagyobb középsőcsoportost. Amellett, hogy roppant büszke voltam rá, kicsit elkezdtem aggódni is, hogy nehogy itt az oviban derüljön ki róla, hogy egy kis arrogáns faszkalap. Ennek ellenére, az óvónénik szerint Marci nagy barátságba fog keveredni a kisfiiúval, meg a bagázzsal, ahová tartozik (másik Marci, Matyi és Kende alkotnak egy kisebb fiúklikket - a három szöszke. talán kiegészül egy negyedikkel???)

A harmadik napot is kellően előkészítettem. Annyi volt a különbség, hogy most a papa átjött, hogy vigyázzon Pepére, mert az ovi után a kerületi anyatejes ünnepre voltunk hivatalosak, és mindenképpen szerettem volna elmenni. Az oviba már szinte hazamentünk, és ahogy Marci bejutott a csoportba, már el is felejtett, és hiába ültem bent azokon a törpe székeken, vagy jó fél óráig rám se hederített. Én meg örültem, hogy ilyen jól elfoglalja magát, és hogy jól érzi magát, és csak néztem, ahogy ügyködik, és tevékenykedik. Az óvónénik nagyon kedvesek (nekem Olívia szimpatikusabb, de talán azért mert ő valahogy jobban nyit Marci felé. úgy látom Éva néni inkább a lányokkal foglalkozik. Azonban ő is nagyon aranyos, és segítőkész, mégis inkább Olívia felé húz a szívem :) ), nagyon nyugodtak és türelmesek. Az egész csoportban érződik a nyugalom, a derű, olyan mint egy rekreációs kis sziget. A gyerekek pedig írtó jófejek. Olyan kis önállóak, és segítőkészek! Szerintem jó ötlet ez a vegyes csoport, a nagyok tudnak segíteni a kicsiknek, a kicsik pedig türelemre és toleranciára tanítják a nagyokat.

Pénteken is hamar elrepült az az egy óra. Marci nagyon pozitív élményekkel távozott, és én meg bizakodva néztem a hétfő elébe, amikor már ÉLESBEN indul a beszoktatás, és az ovis lét!!!

(Szombaton délután pedig megvettünk mindent, amit az oviba be kell vinni: 1 pár benti szandált. MINDEN más egyebet az óvoda ad! - Na, azért a havi 10.000-ért adjon is!!!)

Utózönge:
Vasárnap reggel reggeliztem a gyerekekkel - Apa nem volt itthon, repülőnapra ment Szerbiába. Marci pedig megkérdezte, hogy reggeli után indulunk az oviba? Elmondtam neki, hogy vasárnap van, és vasárnap nincs ovi. Ő meg nem nagyon akarta megérteni, hogy miért nincs, és hogy attól ő még miért ne mehetne be játszani? :D
Délelőtt sétáltunk egy nagyot (vásárolni kellett a DM-ben, elsétáltunk a Víztoronyig), délután pedig megcsináltuk a Gőzmozdonyos foglalkoztató füzetet - beragasztgattuk a matricákat, meg Marci színezett (igen, színezett!!! zsírkrétával, papíron! és nem hagyta félbe, és nem unt rá, és nem hagyott ott, hogy majd én csináljam! és szépen színezett!!! és örömét lelte benne!!!). Meg este hancúroztunk, és sokat játszottunk, szóval nagyon jól telt a nap, főleg a délután. Este, lefekvésnél megkérdeztem Marcust, mi tetszett neki legjobban a napban. Ő azt felelte a játszás. Kérdeztem, milyen játszás. Mire ő azt felelte, hogy hát a sínpályával, amit az Éva néni épített... - puff, dehát az tegnap előtt volt az oviban!!! :D:D:D

Amúgy az óvónéniket még keverte. Mindenkit leÉvázott, aztán úgy kellett kibogarászni, hogy a nagyhajú (Éva néninek hosszú a haja), vagy a szemüveges Éva néniről volt-e szó (aki valójában Olívia! :))) ).

Így indult hát...