Beszélő babák

Döbbenetes, hogy ezek a kis szarosok (= szeretett gyermekeim), hogy szippantják magukba a tudást! Pl. Emike még néhány hete minden mozdonyt Thomasnak (Tsza) hívott, és alig győztük magyarázni, hogy:

- Neeem, a piros mozdony nem Thomas, hanem az a James!

- Tsza!

- Nem, nem, az a James!

- Tsza!

- Emike, a Thomas kék, ez a mozdony piros, James-nek hívják!

- Tsza!

... stb.

De ma már simán van Dódon (Gordon), Dzsém (James), Dí-zel, a nagy kedvenc Dí-zel-tíííz, meg persze Tsza is! És félelmetes, hogy már ezen a szinten képes megkülönböztetni a mozdonyokat - ami egy átlagos felnőttnek viszont elég rendes fejtörést okoz! :D

A legújabb ismerős: Nátton! Akit mit Kisvakondnak ismerünk. Emike pár napja Kisvakonddal alszik, Kisvakonddal megyünk Marciért az oviba, és napközben is többször megeteti Kisvakondot a saját főztjével (néha a Babát is, de Baba mindig dob egy hátast, és úgy mondja, hogy Nyam-nyam-nyam!). Igaz, hogy Kisvakond még Vatton (Marci szerint a Vakond) korában érkezett a családba, de Marci egyöntetű ellenállást érzett mindenféle aranyos, szőrös, puha, és egyéb plüss és nemplüss állat irányában, így Vatton a plüssállat-elfekvőben találta magát. De most elérkezett az Ő nagy pillanata is, bevonult Emese ágyába!!! (Huhh, ettől én is sokkal jobban érzem magam, hiszen az tudott, hogy a tárgyaknak, de főképp a plüssállatoknak is van lelkük!)

Emese beszédfejlődésére igen nagy hatással van Marci! Az ember azt gondolná, hogy Marci mellett mindenki (még az enyém is) beszédfejlődése visszafelé halad, de Marci gondoskodik Emese korai fejlesztéséről azáltal, hogy "Emese mondd, hogy..."-t játszanak. Ez így néz ki:

- Emese, mondd, hogy ajtó!

- Aaató!?

- Most mondd, hogy asztal!

- Asztaa!?

- Most mondd, hogy szék!

- Szééé!?

- Most mondd, hogy katicabogár!

- Tutu-tete!?

- Anya, Emese azt mondta, hogy katicabogár!!

Azért igyekszünk a babajeleket megtartani, és továbbfejleszteni. Sokszor nagy segítség, hogy nem kell a fél világot végigkérdezgetni, mire kiderül, mit is akar a szentem, hanem simán mutatja a jól bejáratott jelet. A legelső jelek az enni-inni-vége(elégvolt) szentháromságra összpontosultak, ami máris minőségi ugrás volt az - aaah-aaah-aaah-hoz képest! (Marcinál nem jutottunk messze a jelelésben, mert az állandó EEETY-et hamarabb felváltotta a valódi beszéd. És nekem úgy tűnik, azóta sem hagyta abba, és egyfolytában csak beszél... :) )

Marci beszédről annyit kell jelen irományban megjegyezni, hogy a remekül kialakult magyar szókincse (ami szerintem magasról simán veri egy-egy felnőtt szókincsét!) mellé most bejött az óvodai angol tanulás. Marci pedig nagy örömmel és buzgalommal gyakorolja az angolon tanultakat (először óriási örömünkre és büszkeségünkre, majd néhány nap konstans dággi-dággi hallgatása után inkább bosszúságunkra!). Képes ugyanis akár egy álló órán keresztül énekelni a dággi-dággi-mézsmázsmózs-számbádi-fródit-frommájhóm dalt, és akkkkárhányszor javítom, ő annyiszor újra mézsmázsmózs-ol újra és újra és újra és újra. Rémes! Már megy a számolás 10-ig (ván, trú, stb.), és a veriztumpkin-veriztámpkin-hirájem-hirájem-hávárjútudéjszőr-veriverájtenkjú-ránövéj-ránövéj. Ezt néha felváltja néhány tízpercre a Lassan jár a csiga-biga, majd újra átcsap dággi-dággi-mézsmázsmózs-ba, meg egyéb rongyosra hallgatott dalocskába (pl. a Thomas erősen megrövidített és összezagyvált változatába). A minap pedig egy csiga-biga-gyere-ki folyam végére a Where is thumbkin dallamára ezt énekelte: Luuukács Kendeee, Luuukács Kendeee... Rémes! :)))

Erről jut eszembe, hogy alakulnak az ovis viszonyok is. Legalábbis olyan szintén, hogy amikor kirándulni mennek, és Marcit (kicsi lévén) párba rakják egy nagyobb gyerekkel (főképp lánnyal, mivel a lányok gondoskodóbbak, meg többen is vannak), és megkérdezem, miről beszélgetett a Dórival/Zitával, ő csak annyit mond, hogy semmiről, mert a fiú meg a lány nem passzol. (Remélem, ez az elképzelése azért majd még változik!!!) De pl. megtudtam, hogy a Balázzsal szoktak sínt építeni, és a Marcival henteregni, meg birkózni. Sőt, ezzel kapcsolatban az is kiderült, hogy a D.Marci otthon azt mondta az én egyszem fiamról, hogy "nagyon aranyos a kis Marci"!

Mindazonáltal Marcival egyre több afférem van a kérdés-válasz-válaszranemfigyelés okán, és már napi szinten többször veszünk ezen össze, hogy 1.) Ha kérdez valamit, figyeljen oda a válaszra (és ne kérdezze meg újra 2 perc múlva ugyan azt, és ne kérdezzen vissza háromszor, hogy mitmondtál??). 2.) Ha nem érdekli a válasz, akkor ne kérdezzen! 3.) Csak azért ne kérdezzen, hogy járjon a szája! 4.) Ha mondandója van, mondja, de ne adja a számba azokat a kérdéseket, amelyek az ő mondandóját hivatottak végszavazni. Nem és nem! Értem én, meg lassan kezdem elfogadni is, hogy Marci egy átlagos szintnél magasabb intellektussal rendelkezik, de engem erre senki nem készített fel!!! Most meg csak próbálom utol érni a szárnyaló gondolatait... És ez az, amitől 3 és fél éve folyamatosan fáradt vagyok...!

De visszakanyarodva Emeséhez, meg úgy általában a gyermek beszédelsajátítási folyamatához (és ekkor hőn szeretett Dr. Czeglédi Csaba tanszékvezetőm jut eszembe az ő language aquisition vesszőparipájával), elképesztő, hogy néhány hónap leforgása alatt az aaah-aaaah-aaah szintjéről eljutunk a többé-kevésbé már érthető szavakig (labda = babba, törölköző = töjö-töjö, pelenka = peluss-ka, káposzta = tátotta, és sorolhatnám), majd egy hirtelen ugrással a pár szavas és az összetett mondatok szintjére. Az óvodában döbbenek rá mindig, hogy nem telik bele sok idő, és már két karattyoló porontyom lesz, kapkodhatom majd a fejem, hova figyeljek. Valamint bízom abban is, hogy esetleg Marcinak csökken majd irányunkban a közléskényszere, és Emesével képes lesz értelmes beszélgetést folytatni.

Ősz, babajátszó, guccsi, meg a Makk Marci

Nem akarom elkiabálni (főleg, most, hogy beütött az esős idő), de úgy tűnik, Marcusom kilábalt a takonykórból, és már Emese orrából is alig lehet szippantani esténként. Napközben meg már szinte nincs is rá szükség (tegnap meg szegénykém inkább elaludt ebéd és orrszívás helyett együltő porszívóval játszás közben a babzsákon). Pedig Marciék az ovival tegnap a Margitszigeten is voltak, és mint megtudtam a Kata(!) nem adta rá a mellényt (igen, ezen izgultam egész délelőtt, hogy nem lesz rajta a mellény! :( ), de még ma sem kezdett el szipogni, így reménykedek, hogy megússzuk a (szó szerint) rá-fázást. És emellett nagyon bízom a sokak által dicsért Forever Kids vitaminban (amit csak FLP KIDS-ként emlegettek, én meg addig kutattam, míg kiderült, hogy ez a Forever Living Products lánc egyik terméke, viszont hálistennek kapható a Jókaiban! 120 db van benne, vagyis a két kölöknek is 2 hónapig kitart. És az szólt még mellett a többi vitaminnal szemben, hogy egyik alkotórésze sem haladja meg a napi ajánlott beviteli mennyiség 100%-át. Félnék attól, hogy túlvitaminozom a gyerekeket. Szóval, azt mondták sokan, hogy amióta ezzel tömik a gyerekeket, azóta az orvos környékére sem mentek. Hát akkor már inkább vitamin, mint gyógyszer, és főleg inkább vitamin, és nem oltás!!!)

Marci sokat változik mostanában - előnyére. Azt vettem észre pl., hogy bizonyos dolgok tekintetében sokkal szófogadóbb, sokkal kevesebb szólásra pakol el maga után, és Emesével is olykor kis atyáskodóan bánik. Tanítgatja, könyveket mutogat neki, magyaráz. Emese pedig figyel és tanul! Bár sokszor megmakacsolja magát, és nem engedi, hogy Marci segítsen neki, vagy megmutassa, hogyan kell valamit megoldani. Ilyenkor elég durván utasítja el: lökdösi, ütögeti, elszalad, elfordítja a fejét, stb. Nekem meg szívem szakad ilyenkor Marciért, mert tényleg a jó szándék és a segíteni vágyás hajtja, és ilyenkor olyan kis szerencsétlenül tud ott állni... Kis érző lelkű drágám. Meg sír, ha Emese elkalapálja, vagy elveszi a dolgait, de ilyenkor véletlenül sem bántaná Pepét. Aztán féktelen jókedvében, vagy féktelen unatkozhatnámban azért belecsíp, vagy megkopogtatja a fejét, vagy ráüt egy fasínnel a hátára - öröm az ürömben, ha Pepét nem fájdalmasan találja el, az fel sem veszi! Gyakran elnézem őket, és mintha Marci lenne a lány, Pepe meg a fiú - azon túl, hogy Marcira tapadnak a csajok az oviban is, Pepe meg nagyon kis bújós tud lenni, ha éppen olyan hangulata van. Igazi macska! :D

Marcuska kezdi név szerint is megismerni a csoporttársait is. Először is, ott a barátnője, Lujzi (tündéri kislány, jófej anyukával!). Aztán Zita, aki (Marci jellemzése szerint) buta és fel van fújva az arca (és napocska a jele). Szilvi, aki mindig sír. (C)rossz Máté, aki sokszor rossz, és mindig bepisil. A Kende, aki elveszi tőle a kék kocsit, meg az utcaseprőgépet (meg a vonatot is néha). A Kata, akinek mellette van a helye az öltözőben, és ő szokta ráadni a cipőt. És a Danival szokott kocsikázni. Meg állatozni is a Danival szokott, meg a Lujzival is. Meg vonatozni is velük szokott, meg a Kendével (aki mindig elveszi tőle a kék kocsit!). És már egész jól ki lehet belőle húzkodni (igaz, még mindig harapófogóval), hogy miket művelnek az oviban. Pl. tudom, hogy hétfőn, amikor a Margitszigeten voltak, a Zita mellett ült a buszban, és az ő párja volt végig, de nem beszélgettek, mert a Zita lány, ő meg fiú, és az úgy nem passzol! Ja, és makkot meg mogyorót gyűjtöttek a Margitszigeten, és abból majd készül valami őszi dísz, de még nem most, mert Olívia néni még lapítja!

Ma délután pedig Marcusom azt kezdte el énekelni, hogy My name is Marci, My name is Marci, That's. My. Name! :D:D:D És ezt tanultam ma tőle:

Ki lakik a dióhéjban?
Nem lakhat ott bárki,
Csak Dióbél bácsi.
Ha rácsapsz a dióhéjra
Kinyílik a csontkapuja
És cammogva előmászik
Vén Dióbél bácsi-
Csak a szádat
Tátsd ki! 

(Utólag rágugliztam, mi ez, és Csoóri Sándor Dióbél bácsi c. verse. Marci kicsit módosított rajta, annyiban, hogy "... kinyílik a sompatuja és szamóca, előmászik vén Dióbél bácsi..." :D:D:D).

De ezeket már teljesen magától adta elő, amikor egyszercsak bevillant az okos fejébe az új tudomány.

Pepémmel pedig ma babajátszóban voltunk. Először visszahőköltem, hogy mennyien vannak (és gyanítom, télen még többen lesznek!), de végülis jól töltöttük el azt az egy órát. Volt ott mászóka, csúszda, libikókák, kukachinta, labdák, lábbalhajtósok, kis asztaloknál fogantyús kirakók, meg formaegyeztetők, meg némi duplo is. Emese hiányolta az alagúton átmászkálást, ezért ő ezen hiányosságokat a körbe egymás mellé rakott székek alatt mászkálással egészítette ki. :D Hazafelé a buszon volt is nagy ásítozás, meg ebéd előtt asztalnál fejtámasztás. Izgultam is, hogy megint ebéd nélkül alszik el, de legyűrte a kaját (sőt, nagyon prímán bekajált), és szépen aludt!!! Állítólag ezentúl minden kedden lesz babajátszó (eddig kéthetente volt), ezzel a kedd délelőtti program kipipálva.

Meg igazából rájöttem, hogy most, hogy Pepét már nem kell mindenáron babakocsival fuvarozni, sokkal messzebbre, és több helyre eljuthatunk. Így voltunk gyalogosan ügyet intézni a Teve utcai Kormányablakban, és így tervezem, hogy a héten eljutunk a Kálvinra nyomtatni. Meg egy későbbi cél még az Ikea, de az elsősorban nem csak Pepétől függ! :s (Meg aztán nekem lett egy csudijó gumicsizmám, így aztán már még esőben is sokkal szívesebben dugom ki az orromat itthonról, mint eddig!!! - Jaj, és ha már gumicsizma. Ma jó nagy eső esett, és Marci is guccsiban ment az oviba, és nagyon jókat szórakozott rajta, hogy belegázolt az óriási pocsolyákba, rúgta a vizet, és tapicskolt - nekem meg végre nem kellett valamiért rászólni, önfeledten tapicskolhatott; meg én is beszálltam egy kicsit az én új guccsimmal! :D)

Marcusom ma a sütisütésből is rendesen kivette a részét. Tésztát kevert (robotgéppel és nagyon nevetett, hogy rázta és csikizte a kezét), lisztet mért, cukrot kanalazott, masszát öntött... és csudaszuper sütink lett! :)))

És mintha Marci figyelme, vagy a koncentrációja is hirtelen fejlődésnek indulna mostanában. Már sokkal hosszabb ideig játszik a favonatokkal (és egyre kreatívabb pályákat épít egyedül), és nem csak az a cél, hogy minél több vagont és mozdonyt kapcsoljon össze. Van, hogy több különálló szerelvény is megy a pályán, és Marci sokszor azt figyeli, hogyan fut be a szerelvény az alagútba, vagy fel a hídra, és nem az ész nélküli robogás a cél. Ma pedig úgy játszottak együtt Pepével, hogy végre Emese sem csak rombolni akarta Marci pályáját, hanem amíg Marcus szerelvénye a pálya egyik szakaszán haladt, addig Emese mozdonya az átellenes oldalon futott. Így játszottak ezek. Együtt! Tündéri babák!!!

Biztató hát, hogy egy hónap elteltével, Marcuska még mindig szívesen megy az oviba, és jó látni, hogy szépen és okosan bánnak velük, meg hogy milyen sokat tanul!!! :)