Döbbenetes, hogy ezek a kis szarosok (= szeretett gyermekeim), hogy szippantják magukba a tudást! Pl. Emike még néhány hete minden mozdonyt Thomasnak (Tsza) hívott, és alig győztük magyarázni, hogy:
- Neeem, a piros mozdony nem Thomas, hanem az a James!
- Tsza!
- Nem, nem, az a James!
- Tsza!
- Emike, a Thomas kék, ez a mozdony piros, James-nek hívják!
- Tsza!
... stb.
De ma már simán van Dódon (Gordon), Dzsém (James), Dí-zel, a nagy kedvenc Dí-zel-tíííz, meg persze Tsza is! És félelmetes, hogy már ezen a szinten képes megkülönböztetni a mozdonyokat - ami egy átlagos felnőttnek viszont elég rendes fejtörést okoz! :D
A legújabb ismerős: Nátton! Akit mit Kisvakondnak ismerünk. Emike pár napja Kisvakonddal alszik, Kisvakonddal megyünk Marciért az oviba, és napközben is többször megeteti Kisvakondot a saját főztjével (néha a Babát is, de Baba mindig dob egy hátast, és úgy mondja, hogy Nyam-nyam-nyam!). Igaz, hogy Kisvakond még Vatton (Marci szerint a Vakond) korában érkezett a családba, de Marci egyöntetű ellenállást érzett mindenféle aranyos, szőrös, puha, és egyéb plüss és nemplüss állat irányában, így Vatton a plüssállat-elfekvőben találta magát. De most elérkezett az Ő nagy pillanata is, bevonult Emese ágyába!!! (Huhh, ettől én is sokkal jobban érzem magam, hiszen az tudott, hogy a tárgyaknak, de főképp a plüssállatoknak is van lelkük!)
Emese beszédfejlődésére igen nagy hatással van Marci! Az ember azt gondolná, hogy Marci mellett mindenki (még az enyém is) beszédfejlődése visszafelé halad, de Marci gondoskodik Emese korai fejlesztéséről azáltal, hogy "Emese mondd, hogy..."-t játszanak. Ez így néz ki:
- Emese, mondd, hogy ajtó!
- Aaató!?
- Most mondd, hogy asztal!
- Asztaa!?
- Most mondd, hogy szék!
- Szééé!?
- Most mondd, hogy katicabogár!
- Tutu-tete!?
- Anya, Emese azt mondta, hogy katicabogár!!
Azért igyekszünk a babajeleket megtartani, és továbbfejleszteni. Sokszor nagy segítség, hogy nem kell a fél világot végigkérdezgetni, mire kiderül, mit is akar a szentem, hanem simán mutatja a jól bejáratott jelet. A legelső jelek az enni-inni-vége(elégvolt) szentháromságra összpontosultak, ami máris minőségi ugrás volt az - aaah-aaah-aaah-hoz képest! (Marcinál nem jutottunk messze a jelelésben, mert az állandó EEETY-et hamarabb felváltotta a valódi beszéd. És nekem úgy tűnik, azóta sem hagyta abba, és egyfolytában csak beszél... :) )
Marci beszédről annyit kell jelen irományban megjegyezni, hogy a remekül kialakult magyar szókincse (ami szerintem magasról simán veri egy-egy felnőtt szókincsét!) mellé most bejött az óvodai angol tanulás. Marci pedig nagy örömmel és buzgalommal gyakorolja az angolon tanultakat (először óriási örömünkre és büszkeségünkre, majd néhány nap konstans dággi-dággi hallgatása után inkább bosszúságunkra!). Képes ugyanis akár egy álló órán keresztül énekelni a dággi-dággi-mézsmázsmózs-számbádi-fródit-frommájhóm dalt, és akkkkárhányszor javítom, ő annyiszor újra mézsmázsmózs-ol újra és újra és újra és újra. Rémes! Már megy a számolás 10-ig (ván, trú, stb.), és a veriztumpkin-veriztámpkin-hirájem-hirájem-hávárjútudéjszőr-veriverájtenkjú-ránövéj-ránövéj. Ezt néha felváltja néhány tízpercre a Lassan jár a csiga-biga, majd újra átcsap dággi-dággi-mézsmázsmózs-ba, meg egyéb rongyosra hallgatott dalocskába (pl. a Thomas erősen megrövidített és összezagyvált változatába). A minap pedig egy csiga-biga-gyere-ki folyam végére a Where is thumbkin dallamára ezt énekelte: Luuukács Kendeee, Luuukács Kendeee... Rémes! :)))
Erről jut eszembe, hogy alakulnak az ovis viszonyok is. Legalábbis olyan szintén, hogy amikor kirándulni mennek, és Marcit (kicsi lévén) párba rakják egy nagyobb gyerekkel (főképp lánnyal, mivel a lányok gondoskodóbbak, meg többen is vannak), és megkérdezem, miről beszélgetett a Dórival/Zitával, ő csak annyit mond, hogy semmiről, mert a fiú meg a lány nem passzol. (Remélem, ez az elképzelése azért majd még változik!!!) De pl. megtudtam, hogy a Balázzsal szoktak sínt építeni, és a Marcival henteregni, meg birkózni. Sőt, ezzel kapcsolatban az is kiderült, hogy a D.Marci otthon azt mondta az én egyszem fiamról, hogy "nagyon aranyos a kis Marci"!
Mindazonáltal Marcival egyre több afférem van a kérdés-válasz-válaszranemfigyelés okán, és már napi szinten többször veszünk ezen össze, hogy 1.) Ha kérdez valamit, figyeljen oda a válaszra (és ne kérdezze meg újra 2 perc múlva ugyan azt, és ne kérdezzen vissza háromszor, hogy mitmondtál??). 2.) Ha nem érdekli a válasz, akkor ne kérdezzen! 3.) Csak azért ne kérdezzen, hogy járjon a szája! 4.) Ha mondandója van, mondja, de ne adja a számba azokat a kérdéseket, amelyek az ő mondandóját hivatottak végszavazni. Nem és nem! Értem én, meg lassan kezdem elfogadni is, hogy Marci egy átlagos szintnél magasabb intellektussal rendelkezik, de engem erre senki nem készített fel!!! Most meg csak próbálom utol érni a szárnyaló gondolatait... És ez az, amitől 3 és fél éve folyamatosan fáradt vagyok...!
De visszakanyarodva Emeséhez, meg úgy általában a gyermek beszédelsajátítási folyamatához (és ekkor hőn szeretett Dr. Czeglédi Csaba tanszékvezetőm jut eszembe az ő language aquisition vesszőparipájával), elképesztő, hogy néhány hónap leforgása alatt az aaah-aaaah-aaah szintjéről eljutunk a többé-kevésbé már érthető szavakig (labda = babba, törölköző = töjö-töjö, pelenka = peluss-ka, káposzta = tátotta, és sorolhatnám), majd egy hirtelen ugrással a pár szavas és az összetett mondatok szintjére. Az óvodában döbbenek rá mindig, hogy nem telik bele sok idő, és már két karattyoló porontyom lesz, kapkodhatom majd a fejem, hova figyeljek. Valamint bízom abban is, hogy esetleg Marcinak csökken majd irányunkban a közléskényszere, és Emesével képes lesz értelmes beszélgetést folytatni.
