Egészséges igazolás

Nahát! Ez a pillanat is eljött! Elegem lett abból, hogy Marci itthon lébecol, én meg ettől úgy érzem magam, mintha gúzsba lennék kötve, és sehová nem haladok.

Igazság szerint, a gyerek kb. azóta taknyos, amióta a második héten szerdán egyszál mezítláb volt az udvaron délután, és akkor már kezdett hűvöskézni az idő. Másnap elkezdett folydogálni az orra, pénteken már ömlött a taknya, úgyhogy itthon tartottam. Hétfőre egészen jól lett, azt a hetet végig járta, de folyamatos lelkifurdancsom volt, hogy taknyosan megy a gyerek oviba (nem volt vészes, párszor ki kellett fújni az orrát). Péntekre azonban már elég rendesen benáthásodott, és vasárnap anyóséknál még a láza is felszökött, úgyhogy azon frissen melegiben le is mondtam a hétfői ebédjét. A taknya meg már nem sima vizenyős megfázás-takony, hanem kezdődő letapadós sárgás-zöldes-aligkijövős. Na, mondom, így aztán végképp nem vihetem a többi gyerek közé, úgyhogy kedden is itthon maradt. A délelőtt még csak-csak elment, de ebéd környékén már a falat kapartam, és elhatároztam, hogy csak egy maradhat, vagy ő megy óvodába, vagy én, de egyikünknek muszáj megpattannia, mielőtt az agyam pattan szét.

Délutáni szunya után, miután fél órás könyörgés-szépenkérés-parancsolgatás-durvánrászólás után sem hagyott alább a nemakarokdoktornénihezmenni hiszti, hónom alá kaptam a két gyereket, levittem az orvoshoz, és közöltem vele, hogy adjon nekem egy egészséges igazolást, mert már egymás agyára megyünk itthon, így ha nem akar komolyabb családi tragédiákért felelősséget vállalni, engedje meg, hogy elvigyem az oviba a gyereket. A doki hümmögött, hammogot, nem nagyon tetszett neki az ügy, mert hogy bent nem tudják kezelni, stb., de abban állapodtunk meg, hogy ebéd után hazahozom, és majd itthon kiszívom az orrát, meg kezelem, stb. (bal alsókar behajlít, és ütemesen lenget - HÁT EZT!)

Vettem jóféle orrcsöpit, hálistennek kétfélét, mert a két gyereknek eltérőek az orrfolyási szokásaik, és vitaminnal, meg optimizmussal felvértezve holnap elviszem a gyereket az óvodába.

Nem mellesleg azért is döntöttem így, mert holnap a Vasúti Történeti Múzeumba (Marci hívta így :D) mennek, és ahogy este beszélgettem erről Marcussal, egészen be volt sózva, hogy mi lesz ott, és miket fog látni, meg mire fog felmászni, úgyhogy egyre inkább megerősítve érzem magam abban a döntésemben, hogy az amúgy kutya-baja-gyereknek nem itthon, hanem a szuperoviban a helye, ahol mindenféle szuperhelyekre mennek és szuperdolgokat csinálnak. És mindeközben én is megőrzöm az épelméjűségemet!

Pedig nemrég még azon pityeregtem, hogy jaj, de üres lesz a ház Marcuska nélkül!!! :((( (Akkor most rossz anya vagyok!?)