Mielőtt belecsapnék az elmúlt hét, A Beszoktatós Hét taglalásába, valamit be kell vallanom (off the record!). Mivel a beszoktatás első felvonása véget ért - vagyis most már nem ődöngök az ovi környékén ugrásra készen, hanem itthon múlatom a perceket, amiket Marci távol tölt. Így aztán volt időm rájönni arra is, hogy akár hogy is nézem, egy kicsike fejezet az életünkben lezárult - és persze egy új kezdődött, amiről még fogalmunk sincs, mit tartogat, ezért kicsit ijesztő de kíváncsiságot is gerjesztő. Szóval, lévén már nem kell az ovi körül legyeskednem, Pepét ma nem passzoltuk le (úgysem szeretem, ha le vannak passzolva a gyerekek, hiszen nem a nagymamiknak szültem őket, hanem magunknak!), és így hármasban mentünk az oviba. Marci egy kicsit szipogott, hogy hiányozni fogok neki (mélységesen jól esett!!!), de aztán végülis azzal váltunk el, hogy majd alvás után megyek érte. Szóval, Marcitól elszakadva, Pepével kettesben maradtunk. És akkor belém hasított, hogy néhány óra, vagy egy-egy nap kivételével még sosem voltam huzamosabb ideig CSAK Emesével. Szegénykém. Marci mellett nem könnyű neki érvényesülnie, és szépen el is volt nyomva eddig. És arra döbbentem rá, hogy nem is ismerem annyira ezt a kislányt, mint mondjuk Marcit ennyi idősen. Persze, ismerem a szokásait, többnyire megértem a gügyögéseit, látom az érdeklődésbeli, természetbeli különbözőségét Marcihoz viszonyítva. De olyan még szinte sosem volt, hogy csak RÁ kelljen figyelnem. Most, hogy Marcusom ovis, és Apa is kap ebédet a munkahelyén, csak kettőnkre kell főznöm, kettőnkre kell mosogatnom, kettőnk igényeire kell csak figyelnem. Vagy, amíg Marcus oviban van, csak ketten vagyunk, együtt vásárolunk, játszózunk, főzünk, pakolászunk, zenét hallgatunk, mesét nézünk, olvasunk, stb. Furcsa ez most, kicsit olyan, mintha egy mázsás teher került volna le a vállamról - noha Marci egy roppant értelmes és okos gyerek, a reggeltől estig tartó beszéd-beszéd-beszéd-figyelem-törődés-beszéd-beszéd-beszéd-kérdés-kérdés-beszéd-beszéd-beszéd azért nem egyszerű ám!
Emike most alszik. Együtt ebédeltünk, kettecskén, aztán szépen lefektettem, mese, és már aludt is. Nincs huzavona az evés-fogmosás-vetkőzés-pisilés körül, a lakás csak félig csatatér, és főképp, hogy újra hallom a hangokat a fejemben, mert Emese, ha énekelget-magyarázgat is, Marcihoz viszonyítva szinte kuka! :))) Arról nem is beszélve, milyen szépen el tudja magát foglalni!!! Igyekszem hát majd, a Marci után maradt űrt (legalábbis ami 8-15.30 között tátong) kitölteni Emesével, hiszen ő ugyan úgy megérdemli azt a foglalkozást, gondoskodást, törődést, amit Marci. Most talán esélyünk lesz még jobban egymásra találni. :)))
Amellett, hogy ezek után Marcussal halmozottan kell majd foglalkozni az itthon töltött óráiban! Huhh... :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése