Na, még egy blog! Ha már ennyire mániám az írás, miért nem sűrítem az életem minden szegmensét egy általános blog irományba? Azért, mert az életben - akarva-akaratlanul - szerepeket játszunk. A főzős, a barát, a nej, a munkatárs, a beosztott, és az anya szerepét. Van már blogom a főzősről, van a privát énről, és most legyen egy az anyának is, ami kevésbé fog rólam, az anyáról szólni, és inkább szeretném, ha a gyerekekről szólna!
Az apropó pedig az, hogy Marcusom ovis lett! Az érzéseimet, a történéseket, a helyzeteket szeretném megörökíteni. A magunk örömének, a gyerekek későbbi érdeklődésének, és a sorstársak kíváncsiságának kielégítésére... Mert ez a blog nem Marciról szól, hanem kettőjükről, hiszen mára már elválaszthatatlanok lettek - és rajtuk keresztül egy kicsit rólunk is, de velük a főszerepben!
A cím pedig a gyerekek kis csapatát jellemzi. Olyat kerestem, ami mindkettőjükre vonatkozik, ami évek múltán sem lesz "dedós", viszont az egész családunkat kifejezi, ami ránk jellemzően egyedi. A Borulnak a babák! az első közös játéka volt Marcinak Emesével. Emese még kicsike baba volt, olyan 5-6 hónapos körüli, amikor azért már lehetett egy kicsit gyömöszölgetni. Marci mindenáron a kezébe akarta venni, megölelgetni, ezért azt találtam ki, hogy a nagy ágyon Marci megfoghatja Emesét. Igen ám, de egy 2 és fél évesnek igencsak nehéz megtartania egy alig fél éves babát, így aztán az lett a vége, hogy felborultak az ágyon. Én pedig, hogy mindkettőjük meglepettségét, ijedtségét oldjam, felkiáltottam: Borulnak a babák! Innentől kezdve Marci egyik kedvenc játéka lett Emesével felborulni, ez olykor-olykor a mai napig előkerül. :)))
Hát így...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése